Vágólapra másolva!
Pénteken este a párizsi Stade de France-ban folytatódik az atlétikai Golden League-sorozat, melynek harmadik állomása előtt még öten (Felix Sanchez, Christian Olsson, Virgilijus Alekna, Tonique Williamas és Hestrie Cloete) pályázhatnak az egymillió dolláros fődíjra. A versenyen két magyar indul, férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán, valamint női 1500 méteren Varga Judit.

A rendezők hozzávetőleg ötvenezer nézőt várnak a párizsi, illetve egészen pontosan Saint Denis-i Stade de France-ba, és a pénteki verseny előtt szívesen pörgetik vissza a naptárt egy évvel. Mint ismert, tavaly ugyanitt rendezték a világbajnokságot, amelynek a vége felettébb csattanósra sikeredett a házigazdák számára: a Patricia Girard, Muriel Hurtis, Sylviane Félix, Christine Arron összetételű női 4x100-as váltójuk, valamint női távolugrásban Eunice Barber is aranyérmes lett. A "hősök" közül pénteken az idén is kiváló formát mutató Arron 100-on és 200-on is rajthoz áll, s 200-on Hurtis és Félix is indul.

Hatalmas érdeklődés övezi férfi 100-on az olimpiai bajnoki címvédő Maurice Greene fellépését is. Greene néhány nappal ezelőtt 9,91 mp-es idővel nyerte az amerikai válogatót, s a jelek szerint visszatalált a régi formájához. Érdekesség, hogy férfi 1500-on rajthoz áll az olimpiai bajnok kenyai Noah Ngeny, aki hazája válogatóján nem tudta beverekedni magát az athéni csapatba. Női 1500-on igazi csemegének ígérkezik a 800 méteren gyakorlatilag egyeduralkodó, viszont Lausenne-ban 27 egymást követő győzelem után vereséget szenvedő mozambiki Maria Mutola indulása.

Golden League-viadalról lévén szó, Párizsban a nagy kérdés természetesen az, hogy kik maradnak versenyben továbbra is a sorozat egymillió dolláros fődíjáért. Ennek megkaparintásához mind a hat GL-versenyen győzni kell. Az eddigi két állomás, a bergeni és a római viadal után még öt atlétának van esélye a bónuszra: a férfiak között a dominikai Felix Sanchez (400 m gát), a svéd Christian Olsson (hármasugrás) és a litván Virgilijus Alekna (diszkoszvetés), a nőknél a bahamai Tonique Williams (400 m) és a dél-afrikai Hestrie Cloete (magasugrás) tudott idén kétszer nyerni GL-számban.

A francia fővárosban két magyar versenyző szerepel: férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán, női 1500-on Varga Judit. Kővágó Rómában az olimpiai és világbajnok Alekna, valamint a most nem induló Európa-bajnok Fazekas Róbert mögött bronzérmes volt, s Párizsban is esélyes a dobogóra. Az Eb-4. Varga Judit ugyancsak az élmezőnyben végezhet.

Fábik Tibor