Vágólapra másolva!

Varga nyert 1500-on a párizsi GL-versenyen

Varga Judit kiváló futással, 4:03.93 perces idővel megnyerte a női 1500 métert az atlétikai Golden League-sorozat párizsi állomásán, ahol mind az öt, eddig hibátlan atléta versenyben maradt az egymillió dolláros fődíjért.

A magyar versenyző többek között a 800 m többszörös világbajnokát, illetve olimpiai címvédőjét, a mozambiki Maria Mutolát utasította maga mögé. A hazai csúcstartó (4:01.26 p) szokásához híven a rajtot követően beállt a mezőny végére, s csupán 4-500 méterrel a vége előtt indult meg. A nagy tumultus miatt tulajdonképpen az utolsó kört a kettes pályán futotta végig, ám remek erőbeosztásának köszönhetően ez sem okozott problémát számára, és a célegyenesben szenzációs hajrát produkálva magabiztosan, az utolsó métereken már kissé kiengedve szerezte meg a roppant értékes győzelmet.

"Már a verseny előtt remek formában éreztem magam, de azért egészen az utolsó 200 méterig nem hittem el, hogy nyerhetek. Végül is nagyon jól ment a futás, így sikerült ezt a csodálatos sikert elérnem. Mindig arról álmodoztam, hogy egy GL-viadalon nyerjek egyszer. Ez most összejött. A győzelem az olimpia előtt nagyon jót tett az önbizalmamnak" - nyilatkozta boldogan a középtávfutó.

A dominikai Felix Sanchez férfi 400 m gáton, a bahamai Tonique Williams-Darling a női 400 m-es síkfutásban, a svéd Christian Olsson hármasugrásban, a litván Virgilijus Alekna diszkoszvetésben, a dél-afrikai Hestrie Cloete pedig magasugrásban győzött, ezzel mindannyian versenyben maradtak az egymillió dolláros fődíjért. Előzetesen úgy tűnt, hogy Sancheznek nehezebb dolga lesz, mint legutóbb Rómában, hiszen ott volt a mezőnyben az amerikai válogatón a világ idei legjobbját, 47.68 mp-et futó James Carter és az olimpiai bajnok Angelo Taylor is, ám végül a világbajnok klasszis magabiztosan gyűjtötte be idei harmadik GL-sikerét.

Williams Sancheznél is fölényesebben győzött, méghozzá a világ idei legjobb eredményével, 49.15 mp-cel. A bahamai sprinter mögött a román Ionela Tirlea lett a második 50.48-cal. A 100 m-es síkfutóknál a nők versenye az esélyeknek megfelelően a hazaiak Európa-csúcstartójának, Christine Arronnak a győzelmét hozta, a férfiaknál ugyanakkor meglepetésre az olimpiai címvédő Maurice Greene kikapott a portugál Francis Obikwelutól, aki a 100 m után kétszázon is nyerni tudott.

A világbajnok Olsson magához képest gyengébben ugrott, ám végül 17,41 méteres eredménye is elég volt a sikerhez. Alekna ugyanakkor remekül dobott, s közel öt méterrel verte a teljes mezőnyt: 70,21 méterrel diadalmaskodott. Ebben a számban az idei magyar bajnok Kővágó Zoltán ötödik lett. Magasugrásban Cloete az ukrán Sztyopinával együtt 1,99 méterig minden magasságot elsőre vitt, ám a 2,01 méterrel egyikük sem bírt, így következhetett a szétugrás. A ráadásban mindketten verték a 2,01-et, az 1,99-et, de még az 1,97-et is, majd Sztyopina az 1,95 m-es magassággal sem bírt, Cloete viszont már nem hibázott.

A budapesti fedettpályás világbajnokság 3000 méteres aranyérmese, a kenyai Bernard Lagat kitűnő idővel, 3:29.22 perccel nyerte a férfi 1500 métert. Lagatnak remek tempót vezettek a "nyulak", s ő ezt nagyszerűen kihasználva a világon először futott idén 3:30 percen belül. A tavaly ugyanitt rendezett világbajnoksághoz hasonlóan a férfi 110 m gáton az amerikai Allen Johnson, míg női 100 m gáton a kanadai Perditta Felicien nyert, méghozzá fölényesen.