Vágólapra másolva!
A magyar versenyzők összesen 5 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek az 1000 m-es döntőkben a poznani U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Az idősebb korosztályban első lett Kucsera Gábor (k-1), valamint a Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Gergely, Kucsera összeállítású kajaknégyes, másodikként ért célba a két kajakos duó, a Benedek Linda, Faldum Bereniké, illetve a Szabó Gergely, Boros egység, míg a Sáfrán Mihály, Tóth Márton kenu kettes a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A 23 éven aluliaknál további három magyar volt érdekelt a hosszabb táv végjátékában: Balázs Gábor, Kronecker Gábor, Metka Márton és Mike Róbert (c-4) negyedik, Tóth Márton (c-1) ötödik, Szabó Ágnes (k-1) pedig hetedik lett.

Az ifjúságiaknál három hajó szerzett aranyérmet: Szabó Gabriella (k-1) és a két kajakpáros, a Gönczy Gábor, Pauman Dániel duó, valamint a Hegyi Réka, Csipes Tamara kettős harcolta ki a győzelmet.

Másodikként zárt Sáfrán Mátyás (c-1) és a Takács Viktor, Volein Viktor összeállítású kenus duó, míg c-4-ben (Volein, Takács V., Széles Gábor, Nagy Péter) és k-4-ben (Ács Bence, Dombi Rudolf, Hadvina Gergely, Dobos András) egyformán a harmadik helyen végzett a magyar válogatott. Németh Ádám (k-1) nyolcadik lett a döntőben.

Vasárnap az 500 méteres finálékra kerül sor a lengyelországi kontinensviadalon, a rövidebb távon is minden magyar egység bekerült a fináléba.