Vágólapra másolva!
A tizedik helyen kiemelt Nicolas Massunak, az athéni olimpia bajnokának a második forduló már a végállomást jelentette az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A chilei játékos öt játszmában, a US Open történetének második leghosszabb mérkőzésén maradt alul az örmény Szargisz Szargszjannal szemben. A párharc 5 óra 9 percig tartott, így nem sokkal maradt el a svéd Stefan Edberg és az amerikai Michael Chang 5 óra 26 perces összecsapástól, amelyre 1992-ben az elődöntőben került sor.

Massut később 1000 dolláros bírsággal sújtották, mert a meccs folyamán kétszer is földhöz vágta ütőjét. A vezetőbírónak többször is figyelmeztetnie kellett a dél-amerikai teniszezőt, aki a második szettben egy büntetőpontot is kapott.

Nem járt sikerrel az olimpián szintén remeklő amerikai Fish és Dent sem, előbbit a cseh Tabara, utóbbit a francia Mathieu győzte le. Moyá, Henman és Agassi nem borította a papírformát, mindhárman a harmadik fordulóban járnak már.

A nőknél az első körben Mandula Petrát búcsúztató Venus Williams könnyedén lépett a harmadik fordulóba, és ugyanígy tett a wimbledoni bajnoknő, az orosz Sarapova is, igaz a második játszmát odaajándékozta a szerb Jankovicnak.

férfi egyes, 2. forduló:
Moyá (spanyol, 3.) - Delic (amerikai) 6:2, 3:6, 6:3, 6:2
Henman (brit, 5.) - Golmard (francia) 6:2, 6:4, 4:6, 7:6 (7-1)
Agassi (amerikai, 6.) - Mayer (német) 7:5, 2:6, 6:2, 1:0-ás állásnál Mayer térdsérülés miatt visszalépett
Szargszjan (örmény) - Massu (chilei, 10.) 6:7 (6-8), 6:4, 3:6, 7:6 (8-6), 6:4
Mathieu (francia) - Dent (amerikai, 21.) 6:7 (6-8), 6:4, 6:3, 7:6 (8-6)
Hrbaty (szlovák, 22.) - Kucera (szlovák) 6:4, 6:3, 1:6, 5:7, 6:4
Novak (cseh, 25.) - Calatrava (spanyol) 7:5, 6:1, 6:3
Tabara (cseh) - Fish (amerikai, 26.) 6:3, 3:6, 1:6, 6:3, 6:3
O. Rochus (belga)-Starace (olasz) 6:1, 4:6, 4:6, 6:0, 6:3
Hewitt (ausztrál, 4.) - Arazi (marokkói) 7:6 (9-7), 6:1, 6:2
Haas (német) - Grosjean (francia, 12.) 6:4, 6:4, 1:6, 6:1
Robredo (spanyol, 18.) - Clement (francia) 6:3, 6:3, 3:6, 6:4

női egyes, 2. forduló:
Sarapova (orosz, 7.) - Jankovic (szerb-montenegrói) 6:0, 6:7 (5-7), 6:1
V. Williams (amerikai, 11.) - Uberoi (amerikai) 7:5, 6:1
Frazier (amerikai, 21.) - Brandi (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:1
Pierce (francia, 27.) - Ruano Pascual (spanyol) 6:0, 6:1
Daniilidou (görög, 29.) - Medina Garrigues (spanyol) 1:6, 7:5, 6:4
Raymond (amerikai) - Kirilenko (orosz) 4:6, 7:6 (7-3), 6:2

3. forduló:
Mauresmo (francia, 2.) - Vento-Kabchi (venezuelai, 31.) 6:2, 6:0
Szugijama (japán, 12.) - Kostanic (horvát) 6:1, 6:3