Társoldalunk:

Tanu tagadja az álbaleset vádját

2004.09.08. 13:38

Nyolcórás meghallgatáson vett részt az athéni államügyészségen az athéni játékok előtt Kosztasz Kenterisszel együtt doppinggyanúba keveredett Ekaterini Tanu. Az Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes futónő a tárgyalás után kijelentette, hogy folytatni kívánja pályafutását.

Jogászkörökből származó információk szerint a meghallgatáson Tanu megerősítette, hogy soha nem használt tiltott teljesítményfokozó szert, és nem tudott arról, hogy az olimpia előtt ellenőrizni akarták. Tagadta, hogy a motorbaleset csak színjáték lett volna. Tanu verziója az esetről megegyezik Kenteriszével, aki a sajátját még augusztus 30-án, egy hétórás meghallgatás során ismertette.

Kenteriszt és Tanut a megnyitó előtti napon, az olimpiai faluban szerették volna ellenőrizni, ám ők - mivel állítólag nem tudtak róla - nem jelentek meg a doppingvizsgálaton, ami elvileg automatikusan kétéves eltiltást von maga után. A NOB először az eset másnapján várt magyarázatot a sprinterektől, akik azonban előtte rejtélyes motorbalesetet szenvedtek, ezért sem akkor, sem a módosított időpontban, három nappal később nem jelentek meg a tárgyaláson. A férfi 200 m olimpiai bajnoki címvédője és a női 100 m sydneyi ezüstérmese végül a NOB-meghallgatást követően bejelentette, hogy nem indul az athéni játékokon.

Az ügy következményeként szeptember 2-án lemondott Odisszeasz Papatolisz, a görög atlétikai szövetség főedzője. Az 1997 óta hivatalában volt Papatolisz többször hangsúlyozta, hogy tájékoztatta a két atlétát a doppingszűrés időpontjáról. Az érintettek azonban tagadják ezt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK