Vágólapra másolva!
Öt magyar ökölvívó, köztük két világbajnok lépett szorítóba a Kisstadionban rendezett profiboksz-gálán. Kótai Mihály és Erdei Zsolt egyhangú pontozással védte meg címét Danny Dalton, illetve Alejandro Lakatus ellen, Hidvégi György és a profik között debütáló Balzsay Károly technikai KO-val győzött, Herczeg Károly azonban csak négy menetig bírt ellenállni a visszatérő Artur Grigorjannak.

Hidvégi György győzelme adta meg az alaphangot: a cirkálósúlyú, amatőrként vb-ötödik magyar bunyós második profi találkozóján nyert, a negyedik menetben technikai kiütéssel bizonyult jobbnak a lengyel Marcin Redolánál. A 25 éves Hidvégi kezdettől fogva irányította az összecsapást, és az első három menetben szinte az összes ütéskombinációt bemutatta ellenfelén, aki három győzelme mellett ezzel hatodik vereségét szenvedte el.

Balzsay Károly szintén első profi mérkőzésén szintén TKO-val győzte le a kevés ellenállást tanúsító szerb-montenegrói Milujko Pivjanint. Az athéni olimpián helyezetlen, Eb-ezüstérmes nagyközépsúlyú bokszoló a második menetben már kétszer is padlóra küldte ellenfelét, akit ekkor még megmentett a gong, ám a négymenetesre kiírt összecsapás utolsó előtti felvonásának legelején már nem bírta tovább Balzsay testütéseit.

Az előmérkőzések során a nehézsúlyú lengyel Albert Sosnowski a második menetben kiütötte az amerikai Kenny Cravent, míg az Universum Box Promotion egyik legnagyobb tehetsége, a nagyváltósúlyú német Sebastian Zibk pontozással diadalmaskodott a román Gaspar Lucian felett.

Az est első meglepetésére a negyedik mérkőzésig kellett várni, amikor is a szintén universumos Steven Küchler a váltósúlyban kiütéses vereséget szenvedett a Magyarországra a román Vasile Surcica helyére csak beugróként érkező szerb-montenegrói Zoran Didanovictól.

Ezt követően a korábbi könnyűsúlyú világbajnok, Artur Grigorjan Herczeg László ellen lépett a kötelek közé. A magyar versenyző kezdetben nagyon jól tartotta magát, ám miután egy ütést követően felrepesztette üzbég ellenfele szemöldökét, Grigorjan komolyabban vette a találkozót és a 4. menetben technikai kiütéssel győzött.