Vágólapra másolva!
Annus Adrián a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek hivatalosan is jelezte, hogy befejezi pályafutását. Ez azt jelenti, hogy a magyar szövetség, hatáskör híján, nem indíthat fegyelmi eljárást az athéni olimpiai bajnoki címétől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvetővel szemben, aki jelezte, valószínűleg visszaadja aranyérmét.

Babinyecz József, Annus és a hozzá hasonlóan az athéni játékokról győztesként kizárt diszkoszvető Fazekas Róbert menedzsere elmondta, több mint egy hete hivatalosan, írásban is értesítették az IAAF-et arról, hogy a kalapácsvető nem folytatja a versenyzést.

"Ezt a formulát negyedévenként kell kitölteni, vagy feltüntetve, hogy az atléta mikor és hol tartózkodik, vagy jelezni, hogy befejezi pályafutását. Megkérdeztem Adriánt, aki akkor azt mondta, hogy abbahagyja. Ez azt jelenti, egy évig nem versenyezhet, akkor sem, ha meggondolja magát" - nyilatkozott Babinyecz József.

A menedzser hozzátette, nem zárható ki, sőt valószínű, hogy Annus - aki augusztus 31-én azt mondta, nem adja vissza aranyérmét - ezt mégiscsak megteszi.

"Egyrészt azért, hogy ne háborgassák, másrészt pedig úgy véli, aki olimpiai bajnoknak tartja, az a jövőben is így tekint rá, ez nem az érmen múlik" - fogalmazott Babinyecz, hangsúlyozva, hogy Annus az IAAF doppingszabályait nem is szegte meg. - "Fazekas esetében számtalan levelet írtam, felhívtam a figyelmet például arra a tényre, hogy március végén Robi az IAAF kérésére a felkészülés közepén elutazott Lausanne-ba, hogy tanúskodjon egy doppingvétségen ért katari diszkoszvető ügyében. Az IAAF ezt nagyra értékelte, és megköszönte, hogy segítette munkáját a doppingellenes harcban."

A két sportoló a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, de nem jó előjel számukra, hogy a CAS fellebbezésekkel foglalkozó testületének vezetője az a német Thomas Bach, aki Athénban Szergej Bubkával és Dennis Oswalddal együtt - Fazekas és Annus esetében is - a fegyelmi bizottságot alkotta.

Fazekas versenyzési engedélyét az IAAF kérésére a fegyelmi eljárás idejére felfüggesztette a MASZ. Annus ellen viszont nem indíthat fegyelmit.

"A sporttörvény értelmében nem indítható fegyelmi eljárás azzal a sportolóval szemben, aki befejezte pályafutását. Ha öt éven belül visszatér, akkor elkezdődhet ez a procedúra" - mondta Rábold Gusztáv, a MASZ elnöke.