Vágólapra másolva!
A vasárnap befejeződött 1,3 millió dollár összdíjazású moszkvai torna eredményei alapján hétfőtől Lindsay Davenport vezeti a női teniszezők világranglistáját Amélie Mauresmo előtt, míg az orosz fővárosban győztes Anasztaszija Miszkina a harmadik helyre került, miután megelőzte a korábbi éllovas Justine Henin-Hardenne-t.

2002. január 13-a óta először áll a nőitenisz-világranglista élén az amerikai Lindsay Davenport, aki már csütörtökön, a Dinara Szafina ellen aratott sikere után tud(hat)ta, hogy rangsor élre ugrik. Az amerikai teniszező a moszkvai tornán ugyan nem jutott döntőbe, de pontszámban így is megelőzte az addig vezető Amélie Mauresmót.

"Nagyon boldog vagyok, nem hittem volna, hogy képes leszek visszatérni a csúcsra" - nyilatkozta Davenport, aki rövid ideig már állt az élen 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben is.

A teniszező kisebb sérülése miatt - honfitársnőjével, Serena Williamsszel együtt - a héten pihen, miután bejelentette, mégsem indul az 1,3 millió dollár összedíjazású zürichi WTA-tornán.

WTA-világranglista:
1. (2.) Davenport (amerikai) 4546 pont
2. (1.) Mauresmo (francia) 4394
3. (4.) Miszkina (orosz) 3969
4. (5.) Kuznyecova (orosz) 3445
5. (6.) Gyementyjeva (orosz) 3299
6. (3.) Henin-Hardenne (belga) 3195
7. (7.) Sarapova (orosz) 2670
8. (8.) Capriati (amerikai) 2596
9. (9.) S. Williams (amerikai) 2596
10. (10.) Clijsters (belga) 2245
11. (12.) V. Williams (amerikai) 2232
12. (11.) Zvonarjova (orosz) 2175
13. (13.) Petrova (orosz) 1980
14. (14.) Szugijama (japán) 1837
15. (15.) Schnyder (svájci) 1571
16. (16.) Suarez (argentin) 1520
...76. (77.) Mandula Petra 484
...84. (85.) Kapros Anikó 438.75
...132. (135.) Czink Melinda 262
...158. (157.) Németh Virág 212.25
...200. (195.) Gubacsi Zsófia 154.50

páros:
1. (1.) Ruano Pascual (spanyol) 4852 pont
2. (2.) Suarez 4830
3. (3.) Lihovceva (orosz) 3201
...43. (44.) Mandula Petra 823
...127. (114.) Nagy Kyra 270.25
...136. (140.) Marosi Katalin 248.50
...153. (126.) Gubacsi Zsófia 212
...161. (162.) Czink Melinda 202.