Vágólapra másolva!
A svéd Anja Pärson ott folytatja szereplését, ahol az előző idényben abbahagyta: az összetett Világkupa címvédője az új szezon első, óriás-műlesikló versenyén a finn Tanja Poutiainent és a spanyol Maria José Rienda Contrerast megelőzve diadalmaskodott.

Az ausztriai Söldenben rendezett versenyen már az első futam után a műlesikló és óriás-műlesikló specialista - ebben a két számban szintén ő a címvédő - vezetett, s a második futam során csak előnye őrzésére ügyelt. A 23 éves klasszis 23. Vk-sikerét aratta.

Ezen a viadalon tért vissza Janica Kostelic, aki utoljára tavaly márciusban, 586 nappal ezelőtt indult versenyen. A horvát világklasszis az első futamot követően meglepően jól állt, hiszen a negyedik helyről várhatta a folytatást, ám a második menet során hibázott, így végül meg kellett elégednie a nyolcadik hellyel.

"Nagyon fontos nap ez a számomra. Ugyan még nem vagyok százszázalékos állapotban, de hamarosan teljesen utolérem magam. Jelenleg tudásomnak olyan 80 százalékát tudom nyújtani" - mondta a háromszoros olimpiai bajnok és kétszeres összetett Vk-győztes Kostelic, aki több térd- és pajzsmirigy-operáción is átesett 2003 márciusa óta.

A férfiak vasárnap ugyancsak Söldenben és óriás-műlesiklással kezdik meg a 2004-2005-ös szezont.

Eredmények:
női óriás-műlesiklás:
1. Anja Pärson (svéd) 2:25.21 p (1:10.70 p/1:14.51 p)
2. Tanja Poutiainen (finn) 2:25.53 (1:11.05/1:14.48)
3. Maria José Rienda Contreras (spanyol) 2:26.78 (1:11.61/1:15.17)
...
8. Janica Kostelic (horvát) 2:27.67 (1:12.05/1:15.62)