Társoldalunk:

Cseh Lászlóék visszatérhetnek a Kőér utcába

2004.10.26. 19:08

Két hónapi munkával elkészült és kedden átadták a Bp. Spartacus Kőér utcai felújított uszodáját használóinak, az úszóknak és a vízilabdázóknak, akik csütörtöktől vehetik ismét birtokukba a létesítményt.

Augusztus végétől indult a gyorsrekonstrukció első szakasza, s ha lesz majd még pénz rá, később folytatódik a vízi bázis megszépítése. Most a legfontosabb feladatokkal végeztek, így a gépház és a medence rendbetételén, a fűtés- és ablakrendszer cseréjén vannak túl, s ahogyan Turi György, a Cseh László és Risztov Éva fémjelezte "szparis" úszóműhely vezetőedzője fogalmazott: "álomszép, gyönyörű lett" a Kőér utcai intézmény.

"Funkcionálisan is kiváló - folytatta a szakember -, mert ezúttal az uszoda használóit is megkérdezték a tervezők-kivitelezők. A végeredmény pedig egyként dicséri a Tempero céget, a Sportfolió Kht.-t., és külön is a felújítás sikeréért sokat tevő Dala Tamást, a Nemzeti Sportuszodák első emberét, vagy éppen Zékány Márta főmérnököt, akiknek elsősorban  kijár a köszönet. És nem szabad elfeledkezni Gyurcsány Ferencről sem, hiszen még sportminiszterként ő indította el ezt a munkát a Kőér utcai létesítményben."

A megszakítás nélkül négyszeres magyar bajnok pólócsapat, a Domino-BHSE tétmérkőzésen jövő pénteken tér vissza a megszokott medencébe, amikor is a TEVA-VasasPlaket együttesét fogadja az új idény első nagy rangadóján.

Az úszók már most csütörtöktől úgy csobbanhatnak bele a vízbe, hogy kezdődik a napi kétedzéses kemény felkészülés az új feladatokra, benne a decemberi bécsi rövidpályás Európa-bajnokságra, amelyen várhatóan a Bp. Spartacus több klasszisa is indul. Cseh László például egészen biztosan a résztvevők egyike lesz. A 400 méteres vegyesúszás athéni olimpiai bronzérmesének az ötkarikás játékok előtti lábközépcsont-törése a múlté, Jóllehet a karácsony és szilveszter között eltávolítandó rögzítő csavar még benne van a lábfejében, ez nem befolyásolja a felkészülését.

Kérdőjeles viszont még a startja az évzáró kontinensviadalon a vegyesen, pillangón és gyorson világ- és Európa-bajnoki második, rövidpályán Eb-első, ám a nyári olimpián gyengébben teljesítő Risztov Évának. Ő az olimpia utáni pihenőt követően komoly vírusos betegségen esett át, de már elkezdte az érdemi munkát, s csütörtöktől a teljes értékű felkészülés következhet számára is a megszokott régi színhelyen, a felújított Kőér utcai uszodában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK