Társoldalunk:

Úszó-vb 2009: nyolc vetélytársa lesz Budapestnek

2004.11.02. 12:59

Budapest mellett nyolc város jelezte, hogy otthont adna a 2009-es úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és hosszútávúszó-világbajnokságnak. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) lausanne-i ülésén hozták nyilvánosságra, hogy a magyar főváros mellett Párizs, Athén, Koppenhága, Moszkva, Róma, Stockholm, valamint Dubaj és Tokió is pályázik a 13. vizes vb-re. A helyszínről jövő július 16-án, a montreali vb alatt dönt a FINA. 

Az európai városok, így Budapest esélyeit növeli, hogy Montreal után 2007-ben Melbourne lesz a házigazda. A magyar szövetségnek a szóbeli jelentkezés után november 18-ig kell írásban jeleznie, hogy fenntartja-e rendezési szándékát. A MUSZ vezetői írásban kérték az állami támogatást, de a kormányzati háttér mellett szükséges Budapest főpolgármesterének nyilatkozata is, hiszen az úszó-vb-t a FINA tagszövetségével párhuzamosan a rendező város kapja.

Ruza József, a magyar szövetség főtitkára szerint erős, rangos mezőnyben vár megméretés Budapestre, de esélyekről még korai lenne beszélni. "Ami biztos, hogy a FINA november 18-ára, Lausanne-ba meghívta mind a kilenc pályázó város főpolgármesterét, így Demszky Gábort is, továbbá az invitálás kiterjed a MUSZ vezetőire is, a megbeszélés után mi is okosabbak leszünk" - mondta Ruza József.

"A pályázók mennyisége és minősége is jelzi, mennyire fontos esemény a 2009-es világbajnokság, bár a jelentkezők között akad nem egy olyan is, amelynek majdhogynem kötelező kandidálnia. Ilyenek azok a városok, Párizs, Moszkva, amelyek a 2012-es nyári olimpiának szeretnének gazdái lenni, de ott van sajátos módon az arab világból Dubaj, vagy például Róma, amely már nemcsak ötkarikás játékoknak, hanem úszó vb-nek is adott otthont korábban" - tette hozzá a főtitkár.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK