Vágólapra másolva!
Stefano Garzelli bejelentette, hogy 2005-ben nem indul a két legjelentősebb országúti kerékpáros körversenyen, a Tour de France-on és a Giro d'Italián.

"Lehet, hogy új kihívásokat kell keresnem. Ilyen lehet például a Paris-Roubaix klasszikus verseny" - vázolta röviden a 2005-ös évre vonatkozó terveit a 31 éves klasszis.

Garzelli azzal indokolta döntését, hogy idén csalódást keltően szerepelt a háromhetes körversenyeken, hiszen a Girón hatodik, a Vueltán pedig 11. lett.

Az olasz körverseny 2000-es bajnoka viszont örömének adott hangot, hogy a Liquigasban jövőre egy csapatban tekerhet a sportág egyik legkarizmatikusabb alakjával, a korábbi világbajnok sprinterrel, Mario Cipollinivel.