Vágólapra másolva!
Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke megfosztaná a 2000-es sydneyi olimpián szerzett öt érmétől az atlétasztár Marion Jonest, amennyiben igaznak bizonyulnak Victor Conténak, a tetrahidrogesztrinon (THG) nevű mesterséges doppingszert kifejlesztő laboratórium (BALCO) vezetőjének vádjai.

A tavaly kirobbant THG-botrány fővádlottja az ABC televízió egyik pénteki műsorában úgy fogalmazott, hogy a háromszoros olimpiai bajnok amerikai sprinter többször előtte adott be magának növekedési hormont. A BALCO alapítója ehhez még hozzátette, a 2000-es játékok előtt kezdték meg Jonesszal a kúrát, s egészen 2001 szeptemberéig folytatták azt. A vádakat élesen visszautasító sprinter állítólag EPO-t, THG-t és inzulint is szedett.

"Meg szeretnénk tudni a teljes igazságot az ügyben, s ha igazak a vádak, úgy el kell venni Jonestól Sydneyben szerzett érmeit" - mondta a jelenleg Zágrábban tartózkodó Pound. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke jelezte, ő is értesült Conte vádjairól, ám egyelőre még korainak tartja, hogy a következményekről nyilatkozzon.

A 2003-as évet gyermeke születése miatt kihagyó atléta tulajdonképpen már tavaly az ügy nyomozóinak látókörébe került, miután egyértelművé vált, hogy ő is a BALCO ügyfélkörébe tartozott, ugyanakkor párjával, a 100 méteren világcsúcstartó Tim Montgomeryvel ellentétben őt nem vádolták meg doppingolással. Montgomery számára az Egyesült Államok Doppingellenes Bizottsága (USADA) életfogytig tartó eltiltást javasolt.