Vágólapra másolva!
Péntektől hétfőig rendezik meg a vívók országos bajnokságát, amelyen nem indul a gyermeket váró kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Nagy Tímea és a kardvívásban kétéves szünetet tartó Ferjancsik Domonkos. A Magyar Vívószövetség szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az állami támogatás drasztikus csökkentése miatt egyelőre tervezhetetlen a szakmai felkészülés, ráadásul a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) tisztújító kongresszusán súlyos sportdiplomáciai vereséget szenvedtünk.

A Magyar Vívó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján a Gundel étteremben Kovács Tamás technikai igazgató bevezetésként a sportágat érintő súlyos problémákról szólt, első helyen az állami támogatás drasztikus csökkenésének következményeiről: "A 2005-ös esztendőben jóval kevesebb pénzből kell gazdálkodnunk, de azt, hogy egészen pontosan mennyiből, nem tudjuk. A mai napig semmiféle értesítést nem kaptunk arról, hogy mekkora állami támogatásban részesülünk, s így tervezhetetlen a szakmai felkészülés. Pedig januárban már Világkupa-versenyekre kellene utaznunk."

Kovács Tamás szólt arról is, hogy a kiváló athéni olimpiai szereplés (Nagy Tímea arany-, Nemcsik Zsolt és a férfipárbajtőr-válogatott ezüstérme, s 28 pont megszerzése) sem hozott újabb szponzorokat a sportágba. Elhangzott, hogy a vívószövetség valószínűleg nem költözik be a szakszövetségek számára felépített Sportok Házába, mert itt a bérleti költségek éves szinten közel hárommillió forintos kiadást jelentének - szemben az eddigi 560 ezer forinttal -, így a vívók inkább egy olcsóbb irodaházat keresnek.

Sportdiplomáciai fronton is súlyos csapások érték a magyar vívósportot, mert a nemzetközi szövetség év végi tisztújító kongresszusán csak két "periferikus" bizottságba sikerült bekerülnünk, a sportágat ténylegesen irányító vezetésben nincs magyar. "Sajnos a francia René Roch marad a FIE elnöke, pedig az általunk is támogatott orosz ellenjelölt megválasztása esetén az első évben 9, a másodikban 18, a harmadikban 27 millió dollárt hozott volna a vívásba, s komoly tervei voltak a sportág fejlesztésére. A kongresszuson azonban az arab világ legyőzte a nagy vívónemzeteket. Rajtunk és az oroszokon kívül az olaszok is rosszul jöttek ki a választásból, miközben a végrehajtó bizottságba az első helyen a katari emír került be... S az rettenetes következményekkel járhat, ha az arabok veszik a kezükbe a sportág szakmai irányítását" - jegyezte meg Kovács Tamás.

Szabó Bence szövetségi kapitány bejelentette, hogy a Nemzeti Sportcsarnokban és az UTE vívótermében péntektől vasárnapig tartó országos bajnokságon nem indul a gyermeket váró kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Nagy Tímea és a kardvívásban kétéves szünetet tartó Ferjancsik Domonkos, a párbajtőröző Mincza Ildikó pedig csak a csapatversenyben szerepel. A már említett anyagi nehézségek miatt a válogatott versenyzők számára nem volt alapozó edzőtábor, mindenki a klubjában készült.

"A jövő évi világversenyekre, így a zalaegerszegi Eb-re és a lipcsei vb-re készülő válogatott keretet január elején jelölöm ki, s a döntésemet természetesen az is befolyásolja, hogy mit tapasztalok majd az országos bajnokságon. Mindenesetre remélem, hogy a fiatalabb korosztály képviselői közül néhányan kellemes meglepetést szereznek" - fogalmazott Szabó Bence.

A sajtótájékoztatón Jánosi Zsuzsa utánpótlás-igazgató szólt a "legfiatalabb" korosztály képviselőiről, megemlítve, hogy a Nemzeti Sportcsarnokban 2005. január 7-9. között kerül sor a Heraklesz-kupa junior Világkupa-versenyre, amelyen az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is közel 800 vívó lép pástra.