Társoldalunk:

Cseh edzőjét hibáztatja a Spartacus elnöke

2005.01.10. 19:05

Turi György, a Bp. Spartacus Cseh Lászlót és Risztov Évát is foglalkoztató úszószakosztályának vezetője hétfőn közölte: már nincs visszaút, távoznak az egyesülettől. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) irányítói a végső döntés előtt még a másik oldalt, Pazár Sándort, a Bp. Spartacus elnökét is szeretnék meghallgatni. Pazár a távirati irodának azt mondta: Turi felelős a kialakult helyzetért.

A felek között azután mérgesedett el a jelenleg már kibékíthetetlennek tetsző viszony, hogy a hosszú hónapok óta jogos járandóságukra hiába váró úszók és edzők, élükön a vezetőedzővel, Turi Györggyel, az ígéretek dacára mindmáig nem kaptak pénzt a Bp. Spartacustól. Cseh László pénteken tudatta az érdekeltekkel,  hogy mostantól nem kíván az egyesület színeiben versenyezni, mivel az hónapok óta nem teljesítette vele és sporttársaival szemben szerződésben vállalt kötelezettségeit. 

Hétfőn az úszószövetség vezetői, Gyárfás Tamás elnök és Ruza József főtitkár Turi Györggyel tárgyaltak, aki leszögezte: bárhogyan is lép ezután a Bp. Spartacus, még ha netán elfogadja is a december 22-i megállapodáskor a MÚSZ által felajánlott 20 millió forintot, akkor sem megy már vissza, hanem távozik. Vele tartanak - tette hozzá - a csaknem 300 fős úszóműhely sportolói és edzői is. "Nincs visszaút" - jelentette ki a vezetőedző. "Annyi csalódás ért már bennünket, hogy hitelét vesztette bárminemű ígéret. Azt még nem tudom, hogy új egyesületben folytatom-e vagy sem, mindenesetre kértem a MÚSZ segítségét, de a szövetség ettől egyelőre elzárkózott, mondván, szerdán lesz elnökségi ülés, s ha addig a műhely problémája nem oldódik meg, akkor kíván állást foglalni." Ezt megerősítette Gyárfás Tamás, aki elmondta, hogy az ülés előtt tisztázó megbeszélést szeretnének lefolytatni a Bp. Spartacus elnökével is. 

Turi György a maga részéről hangsúlyozta: nem talál magyarázatot arra, miért nem fogadta el Pazár Sándor a Magyar Úszószövetségtől a MÚSZ saját szponzorai által biztosított, minimum húszmilliós támogatói felajánlást. "A MÚSZ egyet kért - amit Pazár elnök jogásza és gazdasági vezetői társaságában megértett a december 22-i többoldalú találkozón -, hogy a Bp. Spartacus úszószakosztályához befolyó pénzt kizárólag az úszószakosztályra fordítsák. Ennél szerényebb igény aligha létezhet. Pazár Sándor kikötése volt még, amelyet egy korábban megfogalmazott emlékeztető is rögzít, hogy számára az eddigi gyakorlatnak megfelelően havi 400 ezer forintot elnöki illetményként biztosítson a - Bp. Spartacus keretében, de önálló gazdálkodási egységként létrehozandó, MÚSZ-szponzori pénzekből működő - Spartacus Plusz úszószakosztály. A MÚSZ a megoldás érdekében még ezt is elfogadta. Értetlenül állok a történtek előtt: mit akar még az elnök, hogy aláírja a szerződést, amely 20 millió forint garantált többletet biztosít az úszószakosztály számára. Az egyetlen következtetés az lehet: az elnöknek nem tetszett, hogy a megállapodás kizárná, hogy az úszószakosztály pénzügyi keretét a jövőben is más célra használja fel. A legszomorúbb az egészben: az áldatlan állapotot végül is Cseh László elégelte meg, akit Risztov Éva is követett, majd sorra a többi sportoló. A gyerekek mutattak példát az egyedi üzletpolitikát gyakorló elnöknek."

Pazár Sándor ugyanakkor Turi Györgyöt okolja a kialakult helyzetért. Az egyesületi elnök azt mondta, a vezetőedző kijelentései csúsztatásokat, valótlanságokat tartalmaznak, s az sem igaz, hogy hónapok óta nem kaptak pénzt, mivel - így Pazár: - "az elmúlt hónapban például Cseh László 700 ezer forintot, vagyis kéthavi bért megkapott". Elismerte ugyanakkor, hogy az athéni olimpiai bronzérmesnek a Bp. Spartacus 1,4 millióval még valóban tartozik. "A tartozások azonban onnan vannak, hogy Turi nem tartotta tavalyi ígéretét, amely szerint minden hónapban 1,8 millió fog befolyni az úszótanfolyami pénzekből, ehhez képest csak havi 1,1 millió volt a bevétel, s az ily módon halmozódó 700 ezres mínuszok miatt kellene most 10 millió forint a teljes bérelmaradás kifizetéséhez" - mondta Pazár Sándor, aki 12 millióban jelölte meg az össztartozást. Az elnök hozzátette, hiába fordult az olimpia után a MOB-hoz, a sportminiszterhez, a sporthivatali elnökhöz, az illetékes parlamenti alelnökhöz, nem jött segítség, a Magyar Olimpiai Bizottságtól igényelt 6 millió forintot nem kapta meg a Bp. Spartacus, a válasz az volt, hogy nincs pénz... 

"A magunk részéről a decemberi szerződéstervezetre megküldtük a szövetségnek a jogászunk által megfogalmazott választ, több pontban kértünk módosítást, de a jelek szerint felületesen olvasták el. Különben is, ne Turi mondja meg, hogy itt akar-e dolgozni a Bp. Spartacusban, vagy sem, ezt én mondom meg. Ami pedig a MÚSZ-szal való megállapodást illeti, a magam részéről látok rá esélyt, de Turi nélkül, vele kevésbé tartom lehetségesnek a megegyezést. Végül hadd említsem meg, a szövetség részéről említett 20 millió forintról most hallok először. A december 22-i megbeszélésen konkrét összeg nem hangzott el, csak arról esett szó, hogy MÚSZ-szponzori pénzekből kiegészítik a Spartacus Plusznak szánt támogatást, ha együttesen nem elég az állami, tanfolyami és MOB-bevétel" - nyilatkozta Pazár Sándor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK