Vágólapra másolva!

A németek nyerték a csapatversenyt a sívébén

Meglepetésre a német együttes nyerte a világbajnokságokon most bemutatkozó csapatversenyt a bormiói alpesisí vb zárónapján, megelőzve a nagy esélyes Ausztriát.

A négy szuper-óriásműlesikló és négy szlalom futamból álló viadalon, mindkét számban két-két férfi és női csúszásra került sor. Ezek alapján a hatfős csapatok büntetőpontokat "gyűjtöttek", helyezésüknek megfelelően.

Tehát, ha valaki megnyerte a saját futamát úgy egy pontot kapott együttese, míg az utolsó kilencet, de a kiesők is automatikusan kilenccel toldották meg az összpontszámot.

A németek már a verseny első felében, azaz a négy szuper-óriásműlesikló futam során kitűnően szerepeltek, s azt követően holtversenyben álltak az élen osztrákokkal.

A szintén az esélyesek közé sorolt amerikaiak reményei ugyanakkor már itt elszálltak, ugyanis hiába nyerte meg Bode Miller és Daron Rhalves a két férfi futamot, a két női versenyzőjük egyaránt kiesett.

A műlesiklásban aztán elmaradt a várt izgalom, ugyanis míg a németek nem hibáztak, addig az osztrák sízők rontottak, így már az utolsó futam előtt eldőlt a verseny. A harmadik helyet nagy csatában a franciák szerezték meg mindössze egy ponttal megelőzve az amerikaiakat.

csapatverseny:
1. Németország (Martina Ertl, Hilde Gerg, Monika Bergmann-Schmuderer, Florian Eckert, Andreas Ertl, Felix Neureuther) 26 büntetőpont
2. Ausztria 29
3. Franciaország 38