Vágólapra másolva!
Három arany- és két bronzéremmel Magyarország végzett a Hungária-Szentkirályi-kupa éremtáblázatának élén, hiszen cselgáncsozóik vasárnap is remekeltek a Körcsarnokban. A 100 kg-ban Hadfi Dániel, a +100 kg-ban Bor Barna egyaránt a dobogó legfelső fokára állhatott.

A Világkupa-sorozat budapesti állomásán Ungvári Miklós (66 kg) arany-, valamint Burján László (60 kg) és Braun Ákos (73 kg) szombati bronzérme után vasárnap is kiválóan szerepeltek versenyzőink a Körcsarnokban. A délelőtti program során Hadfi Dániel (100 kg) és Bor Barna (+100 kg) egyaránt beverekedte magát a döntőbe, Gera Csaba (81 kg) pedig a bronzmeccsig jutott el.

A tavalyi U23-as Eb-n aranyérmet szerzett Hadfi az első fordulóban erőnyerő volt, a másodikban az azeri Alijevet, a harmadikban a kanadai Ciupét verte, a döntőbe jutásért pedig a koreai Kvang Szun Ju ellen győzött. A juniorok között vb-ezüstérmes és Európa-bajnok Bor is erőnyerő volt az első körben, ezután a koreai Szung Jun Hongot és a szlovák Madzint verte, majd a döntőbe jutásért két koka hátrányból fordítva ipponnal győzte le az orosz Barabanovot. Gera szintén kiválóan kezdett, az észt Marmeljuk és a német Molt legyőzése után azonban a horvát Marijanoviccsal nem bírt. A vigaszágon az ukrán Balabanon és a francia Wolskán túljutott, így a délutáni helyosztókon a bronzéremért léphetett tatamira.

Forrás: [origo]

Mori szomorkás, Bor az aranynak örül

Gera ezt a mérkőzést sajnos ipponnal elvesztette a lengyel Bolandával szemben, így az ötödik helyen zárt. Két döntősünk közül először Hadfi Dánielt szólították a japán Ishi ellen. A távol-keletit 1:40 perc elteltével passzivitás miatt intették, így Hadfi egy kokával vezetett, de tovább rohamozott, s 2:26 perc után az ő győzelmét hirdették ki: ipponnal, leszorítással nyert. "Mindenképpen érmet szerettem volna nyerni, de arra, hogy aranyérmes leszek, nem számítottam" - vallotta be Hadfi.

A verseny utolsó mérkőzésén, a nehézsúlyúak döntőjében Bor Barnára ugyancsak japán ellenfél várt, a meglehetősen ijesztő kinézetű Mori. A fiatal paksi dzsúdós Hadfihoz hasonlóan nagy rohamokkal nyitott, de a bírók - vitatható döntésként - szabálytalan fogás miatt megintették, s akkor sem neki kedveztek, amikor nem sokkal később egy jukót érő akcióját csak kokának értékelték. Ezt követően is a magyar versenyző kezdeményezett, s kétszer is vazarit érően döngölte bele ellenfelét a szőnyegre. Ami azt jelentette, hogy a másodiknál, egy tanári lábfelszedés után 2:50 prec elteltével hivatalosan ipponnal győzött Mori ellen. "Ez a japán versenyző az idősebb generációhoz tartozik, így számítottam rá, hogy nagy tempót diktálok, akkor a mérkőzés végére elfárad. Szerencsére így is lett. Még soha sem szerepeltem ilyen jól Világkupa-versenyen, nagyon boldog vagyok" - nyilatkozta Bor Barna.

Elégedett lehet a magyar válogatott szakvezetése is, hiszen a három első és a két harmadik hellyel az éremtáblázat élén zártunk, megelőzve Koreát (2-0-1), Spanyolországot (1-0-0), Észtországot (1-0-0), Franciaországot (0-2-2) és Japánt (0-2-0). A Hungária-kupán részt vett 26 ország közül 14 szerzett érmet a Körcsarnokban.