Vágólapra másolva!
Bernard Hopkins címmérkőzésen egyhangú pontozással legyőzte a brit Howard Eastmant, így továbbra is ő birtokolja a négy legrangosabb szervezet világbajnoki címeit középsúlyban.

A Los Angeles-i találkozó első fele még viszonylag kiegyenlített volt, a hatodik menettől viszont egyre inkább Hopkins akarata érvényesült. Türelmesen kivárta a lehetőségeket, és balhorgokkal, valamint jobbcsapottakkal rendre eltalálta ellenfelét. Eastman aktívabb, Hopkins hatékonyabb volt.

A címvédő fölénye az összecsapás vége felé olyannyira nyilvánvalóvá vált, hogy a brit öklözőnek nem maradt más lehetősége, mint hogy megpróbálja kiütni ellenfelét, ami azonban nem sikerült neki. A pontozók 119-110, 117-111 és 116-112 arányban egyaránt a 40 éves Hopkinst látták jobbnak, aki így huszadik alkalommal védte meg a címét.

A közel 12 éve veretlen amerikai mérlege az újabb sikerrel 46 győzelem, 2 vereség és 1 döntetlen. Eastman a kudarc ellenére szintén pazar eredménysorral rendelkezik, hiszen 40 sikerrel megvívott párharc mellett csupán kétszer kapott ki.