Vágólapra másolva!
Magyar Zoltán, Borkai Zsolt, Ónodi Henrietta és Csollány Szilveszter, azaz tornasporunk utólsó négy olimpiai bajnoka is népszerűsíti a június 2-5. közötti debreceni Eb-t, amely száz nap múlva kezdődik. Az ennek apropóján tartott budapesti sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a jegyárusítás március 1-én kezdődik, s két hónapon keresztül kedvezményesen lehet belképőkhöz jutni.

A torna Európa-bajnokságok története kereken fél évszázados múltra tekint vissza (igaz, az 1955-ös frankfurti premier még Európa-kupa néven futott), a soron következő kontinensbajnokság mégis az egyes sorszámot viseli. Az ok egyszerű, de mégis sporttörténeti: ez lesz az első Eb, amelyen együtt versenyeznek a férfiak és a nők. (Meg kell azért jegyezni, hogy az 1998-as szentpétervári Eb is "vegyes" volt, de a két nem képviselői elkerülték egymást; a kéthetes viadal eső hetében a férfiak, a másodikon a nők szerepeltek.)

"Büszkék vagyunk arra, hogy a hivatalosan első. férfi és női Európa-bajnokság megrendezésére a Magyar Tornaszövetséget kérték fel - hangoztatta Szabó András, a szervezőbizottság elnöke az Eb keddi sajtótájékoztatóján.

"Az európai tornasport vezetői a premiernek számító versenyre olyan házigazdát kerestek, amely megfelelő létesítményekkel, biztos logisztikai háttérrel és tapasztalt szervezői gárdával rendelkezik. Ennek a három kritériumnak véleményük szerint a legjobban Magyarország felelt meg. Egészen pontosan Debrecen városa, és az a csapat, amely 2002-ben sikerre vitte a Főnix-csarnok premierjét jelentő szerenkénti világbajnokságot, egy évvel később az aerobik Európa-bajnokságot, egy másik színhelyen pedig - a Budapest Sportarénában - az rg-világbajnokságot."

Az Európa-bajnokság olimpiai visszavágónak is minősíthető. A tavalyi athéni játékokon negyvenkét érem talált gazdára, amelyből huszonhármat az öreg kontinens képviselői szereztek meg, míg a tizennégy aranyéremből kilenc jutott nekik. Biztosra vehető, hogy a tavalyi tornász csúcstalálkozó főszereplői közül tucatnál is többen erősítik majd a debreceni mezőnyt, ami pedig a létszámot illeti, az előzetes nevezés máris részvételi rekordot sejtet. Jelen állás szerint 38 ország több mint 300 tornásza indul az Eb-n.

"Debrecen városa évről évre újabb kihívásokkal találkozik, s ezeknek, mint egy jó versenyző, mindig a legjobban szeretne megfelelni - hangsúlyozta Kósa Lajos, a házigazda város polgármestere, a szervezőbizottság társelnöke.

"Az idei évad első debreceni különlegessége az áprilisi divízió I-es jégkorong-világbajnokság, amelyet májusban a duatlon-Eb és a hőlégballon-Eb követ, ez utóbbihoz kapcsolódik június 2. és 5. között a tornász Európa-bajnokság, júliusban pedig nagyszabású nemzetközi atlétikai verseny megrendezésére készülünk. A torna Eb rendezéséhez a város hozzávetőleg 40 millió forinttal járul hozzá."

Az Európa-bajnokság sajtókonferenciáján díszvendégként üdvözölték a lólengés egykori nagy klasszisát, Magyar Zoltán kétszeres olimpiai-, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnokot, aki éppen harminc esztendeje, 1975-ben Bernben szerezte meg második Eb-aranyérmét. Magyar Zoltán - az ugyancsak olimpiai bajnok Ónodi Henrietta, Borkai Zsolt és Csollány Szilveszter társaságában - az Eb védnöki karának tagjaként segédkezik az előkészületekben. "Kívánom, hogy a magyar szereplők közül a lehető legtöbben kerüljenek be a szerenkénti döntőkbe. Egy kicsit távol kerültem a torna mindennapi eseményeitől, de azt tudom, hogy Gál Róbert és Berki Krisztián a dobogóra is felkerülhet" - fogalmazott Magyar Zoltán.

Az Eb sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy mind a négy versenynapra 3200 belépő kerül forgalomba. A legolcsóbb napi jegy 900, a legdrágább, a döntőkre szóló 4000 forint, a bérleteket pedig 8000, illetve 14 000 forintos áron kínálják. Az árusítás március 1-jén kezdődik, s április 30-ig a diákjegyek és a bérletek kivételével ötvenszázalékos kedvezménnyel lehet vásárolni, többek között a Szerencsejáték Rt. valamennyi fogadó irodájában.

Fábik Tibor