Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig a Statisztika Marczibányi téri csarnokában rendezik meg a 88. asztalitenisz országos bajnokság küzdelmeit a Kemikál-kupáért.

A férfiaknál 92-en, míg a nőknél 48-an lépnek asztalhoz, s a Bundesligában szereplő Bátorfi Csillát, valamint Tóth Krisztinát leszámítva az összes ismert hazai játékos ott lesz az ob-n - hangzott el az eseményt felvezető sajtótájékoztatón. A viadal eredeti házigazdája Győr lett volna, ám néhány héttel ezelőtt kiderült, nincsenek meg a rendezés feltételei.

A férfi mezőnyben összesen hat olyan asztaliteniszező van, aki már nyert egyéni országos bajnokságot. Indul az ötszörös bajnok Németh Károly (1989, 1991, 1993, 1997, 2001), Vitsek Iván (1992), Lindner Ádám (2002), Pázsy Ferenc (1999), a kecskeméti Demeter Lehel (2000, 2003) és a címvédő Fazekas Péter (2004).

Évek óta visszatérő kérdés, hogy a fiatalok bele tudnak-e szólni a versenybe. Erre Fazekas mellett most Zwickl Dánielnek és Jakab Jánosnak van esélye: mindketten nyertek már Top 12-t, ám bajnoki aranyérmük még nincs.

A nőknél Fazekas Mária triplázásra készül, s rajta kívül Braun Éva (1994 és 2002), Molnár Zita (2001), valamint Wirth Gabriella (1991) iratkozott már fel a bajnokok listájára. Nagy talány a nemzetközileg egyre eredményesebb Póta Georgina: az ő esetében az a kérdés, hogy a hazai ellenfelekkel szemben is képes lesz-e bravúrokra.

Elvileg mind az öt számban ismételhet a címvédő: a párosokban a Pázsy, Fazekas kettős ezúttal is esélyes, a nőknél és a vegyesben pedig Éllő Viviennek van a legtöbb vesztenivalója, miután tavaly Kertai Ritával és Vitsek Ivánnal is nyerni tudott.

A 88. ob programja:
péntek: női páros (a legjobb négyig) 10 ó, női egyes selejtező 11.30, női egyes főtábla (a legjobb négyig) 13.30
szombat: férfi páros az elődöntőig 10 ó, férfi egyes selejtező 11.30, férfi egyes főtábla az elődöntőig 14.30
vasárnap: vegyes páros (a bajnoki címig) 10 ó, női és férfi páros elődöntők 14 ó, női és férfi egyes elődöntők kb. 14.45, páros versenyszámok döntői kb. 15.30, női és férfi egyes döntő kb. 16.15.