Vágólapra másolva!
A 73 kg-os Braun Ákos arany-, Ungvári Miklós (66) bronzérmet nyert a varsói férfi cselgáncs Világkupa-viadalon, míg Neu Gábor (66) és Burján László (60) ötödikként zárt.

A februári Hungária-kupán harmadik paksi versenyző fantasztikus formában volt: a selejtezők során lengyel és svájci ellenfélen lépett túl, majd az elődöntőben a német Möbiust verte ipponnal. A fináléban a brit Trittonnal találkozott, akin 2:08 perc elteltével ugyancsak ippont érő akciót mutatott be.

A 66 kg-os kategóriában az Európa-bajnok, Hungária-kupa-győztes Ungvári Miklós ipponokkal menetelt a legjobb négyig, ahol azonban megállította a lengyel Adamiec. A bronzéremért a sorsolás szeszélye folytán éppen Neu Gáborral került szembe, aki második meccsén kikapott, de ezután a vigaszágon háromszor diadalmaskodott. A magyar bronzmeccsen a kecskeméti Ungvári minimális különbséggel, kokával bizonyult jobbnak.

A legkönnyebbeknél (60) Hammer Erik egy siker után két kudarccal búcsúzott, míg a néhány hete a Körcsarnokban a dobogó legalsó fokára álló Burján László ugyancsak vereséggel kezdett. Az UTE dzsúdósa viszont ezt követően remekül szerepelt a vigaszágon, háromszor nyert, így ő is éremközelbe került. A harmadik helyért vívott csatában azonban a belga Taymans ipponnal verte őt.

A 25 ország 166 cselgáncsozójának részvételével zajló Vk-viadalon vasárnap Gera Csaba, Nagysolymosi Sándor (81), Kovács Antal, Hadfi Dániel (100) és Bor Barna (+100) lép tatamira.