Vágólapra másolva!
Noha az ünnepélyes megnyitóra csak késő délután kerül sor, szombaton reggel négy súlycsoport előcsatározásaival megkezdődött Szombathelyen a kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj, amelynek első napján Oláh Tibor személyében egy magyarnak sikerült bejutnia a döntőbe. 

A 22 ország versenyzőiből álló rangos mezőny már az új szabályok szerint mérkőzik, ennek köszönhetően minden súlycsoport küzdelmeit egy nap alatt bonyolítják le, így szombaton az 55, 60, 66 és 74, míg vasárnap a 84, 96 és 130 kg-osok küzdenek.

A délelőtti programban az 55 kg-os Oláh - az olimpiai bajnok Majoros távollétében -remekelt, gond nélkül menetelt az elődöntőig, ahol a dél-koreai Kilt verte 2-1-es menetaránnyal. A fináléban egy újabb koreai vár rá.

A 60 kg-ban Bóna László is kiválóan birkózott, ő is eljutott a legjobb négy közé, ám ott 1-1 után a harmadik, s egyben utolsó két perc végén alulmaradt a kapaszkodásban szintén dél-koreai ellenfelével szemben, s így este a bronzéremért mérkőzhet. Ugyanitt Kliment László a negyeddöntőben kapott ki az amerikai Warentől.

A legtöbb indulót (33-at) számláló 66 kg-os mezőnyben a világbajnoki bronzérmes Füredy Levente jutott a legtovább, ám a negyeddöntőben az orosz Vahadzével nem bírt.

Mivel riválisa később nem került fináléba, Füredy a vigaszágon sem folytathatja tovább a versenyt. Bóna Csaba ugyanakkor hiába szenvedett vereséget már a 16 között, legyőzőjének, az orosz Magomadov döntőbe jutásának köszönhetően vigaszágra került.

A 74 kg-ban nem indult a súlycsoport hazai legjobbja, Horváth András. A kategória három magyar résztvevője már a 16 között kikapott, ennek ellenére Veréb István és Dajka Zsolt szerencsés vesztesként ugyancsak a vigaszágra jutott.