Vágólapra másolva!
Hazaérkezett linaresi szuperversenyéről Lékó Péter, sok ideje azonban nincs a pihenésre, hiszen hat nap múlva már a monacói Amber-versenyre, a nagymesterek show jellegű csúcstalálkozójára utazik. A legutóbbi két szuperversenyt veretlenül végigjátszó sakkozónk az [origo]-nak adott interjújában beszélt Garri  Kaszparov visszavonulásáról, értékelte linaresi teljesítményét, és szó esett a további versenyprogramjáról is.

- A Wijk aan Zee-i szuperverseny megnyerése után azt ígérte, hogy Linaresben is az első helyet célozza meg.
- Wijk ann Zee után azért voltam biztos abban, hogy Linaresben is jól fogok játszani, mert a játékom abszolút kiforrott lett. Bármilyen szuperversenyen indulok el, bárki van a mezőnyben, nekem a célom csak az első hely lehet. Ez reális cél, még akkor is, ha tudom, hogy riválisaim mennyire jól felkészültek. A kiegyenlített erőviszonyok mellett az dönt, hogy kinek jön ki jobban a lépés, kinek jobb a sorsolása. Az első figyelmeztető jel számomra az volt, hogy nem igazán volt kedvem sakkozni. A nagy menetelés, a készülés a Kramnyik elleni világbajnoki döntőre, a mérkőzés lefolyása, a feltétlen bizonyítási vágy a Corus-tornán, majd a verseny megnyerése után teljesen leeresztettem. Nem tudtam igazán felpörgetni magam, nem volt igazi motivációm.

- Kedvezőtlennek tűnt a sorsolása. Az utolsó két tornát Tejmur Radzsabov elleni győzelemmel kezdte. Ezúttal másképp alakultak a dolgok.
-Ettől függetlenül a játékom és a játszmák minősége nem volt rossz. Talán ha a verseny elején lett volna egy kis szerencsém, ha más a sorsolásom, ha begyűjtök egy nyerést, ha a torna elején játszom Kaszimdzsanovval vagy Vallejóval, akkor minden másképp alakul. Jöttek sorjában a remik, emlékezzünk csak Anand vagy Adams elleni partijaimra, ellenfeleim áldozatokkal kényszerítették ki a döntetlent, és lassan ez már szinte átokként nehezedett rám. A verseny közepén már éreztük, hogy bekövetkezik az, amitől féltünk, jól játszom, de egy pici plussz hiányzik majd. Nem kockáztattam fölöslegesen, azt terveztük, hogy legalább az Élő-pontszámomat tartsam meg. Minden nyerés már a pontszámomat növelte volna. Az eredményem nem tragédia, performance teljesítményem 2741, tehát a megfelel jelenlegi 2749-es pontszámomnak. Nem éppen a legjobb formámban játszottam, de nincs okom az elégedetlenségre. Veretlenül játszottam végig két szuperversenyt.