Vágólapra másolva!
Magabiztos, a papírformát igazoló játékkal bejutott a döntőbe a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros a dániai Aarhusban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon. A magyarok ellenfele a Boros Tamara, Michaela Steff kettős lesz a vasárnap 13.30-kor kezdődő fináléban.

A legutóbbi kontinensviadalon ezüstérmes, 1995-ben világbajnoki bronzérmes, 2000-ben olimpiai negyedik helyezett kettős négy játszmában verte meg a Szvetlana Ganyina, Irina Palina orosz duót.

A két magyar végig határozottan pörgetett, nagyokat ütött, s ezúttal attól sem kellett egyiküknek sem tartaniuk, hogy nem érnek oda az ellenfél egy-egy labdájára. Az egykor a Statisztikával BEK-et nyert Palina és a nem is olyan régen még a Postást erősítő Ganyina szemlátomást csöppet sem bízott benne, hogy a legkisebb esélye is lehet a győzelemre.

A magyarok ellenfele a Boros Tamara, Michaela Steff kettős lesz. Noha a horvát, román duó fináléba jutása papírformának tekinthető, a Nicoletta Stefanova, Wenling Tan Monfardini olasz egység elleni elődöntő korántsem volt sétamenet.

Olyannyira nem, hogy az olaszok 1-3-ról egyenlítettek, majd akár meg is nyerhették volna a találkozót, végül azonban a címvédő páros élt az ötödik játszmalabda adta lehetőségével.

eredmények
női páros, elődöntők
Bátorfi, Tóth - Ganyina, Palina 4-0 (5, 10, 7, 12)
Boros, Steff (horvát, román) - Stefanova, Tan Monfardini (olasz) 4-3 (3, -11, 10, 11, -7, -5, 15)

A magyar duó negyedszer került Európa-bajnoki döntőbe: 1994-ben Birminghamben és 2000-ben Brémában nyert, 2003-ban Courmayuerben pedig második lett. A döntő - amelynek párosítása megegyezik a 2003-aséval - vasárnap 13.30-kor kezdődik.

Egyesben nem sikerült a legjobb négy közé jutnia Tóth Krisztinának, miután a negyeddöntőben nem bírt a román Michaela Steff-fel.

eredmény
női egyes, negyeddöntő:
Michaela Steff (román) - Tóth Krisztina 4-0 (7, 6, 4, 10)
Liu Jia (osztrák) - Palina (orosz) 4-2 (-10, 7, 6, -10, 7, 7)
Boros (horvát) - Struse (német) 4-0 (7, 1, 6, 5)
Li Jiao (holland) - Viktorija Pavlovics (fehérorosz) 4-0 (3, 9, 9, 6)

Az elődöntő párosítása:
Boros-Steff, Liu-Li

férfi egyes, negyeddöntő:
J. M. Saive (belga) - Szmirnov (orosz) 4-0 (10, 7, 9, 7)
Primorac (horvát) - Fejer-Konnerth (német) 4-1 (3, 9, 9, -9, 7)
Kreanga (görög) - Chila (francia) 4-2 (-7, 11, 4, -7, 4, 10)
Szamszonov (fehérorosz) - Crisan (román) 4-3 (-5, 4, 3, 9, -8, -7, 9)

Az elődöntő párosítása:
Saive-Primorac, Kreanga-Szamszonov

vegyes páros, döntő:
Karakasevic, Garkauskaite (szerb, litván) - Chen, Viktorija Pavlovics (osztrák, fehérorosz) 4-2 (5, -11, 8, 10, -7, 9)

A végeredmény:
1. Aleksandar Karakasevic, Ruta Garkauskaite-Budiene (szerb, litván)
2. Chen Weixing, Viktorija Pavlovics (osztrák, fehérorosz)
3. Alekszej Szmirnov, TÓTH KRISZTINA (orosz, magyar) és Werner Schlager, Jia Liu (osztrák)