Vágólapra másolva!
Április 30-án végre felpezsdül az élet a profi ökölvívás királykategóriájában, amikor is a WBA világbajnoka, John Ruíz a középsúlytól a nehézsúlyig jutott James Toney ellen készül megvédeni címét a New York-i Medison Square Gardenben.  

Az összecsapás rendkívül izgalmasnak ígérkezik, hiszen egy tetemes fizikai fölényben lévő világbajnok találkozik egy nem kevésbé rutinos és lényegesen nagyobb technikai repertoárral rendelkező kihívóval, aki ráadásul a profiboksz talán legszabadabb szájú képviselőjének számít, és már régóta provokálja a nehézsúly regnáló világbajnokait.

Az üzengetés természetesen azóta folyik a két bunyós között, amióta először szóba került a mérkőzés lehetősége, s a nyilatkoztatháború ezúttal a profik között megszokott verbális hévnél is nagyobb intenzitással tombol. Az egyébként Csendes Embernek nevezett Ruíz ugyanis a jelek szerint beszólogatásban is fel akarja venni a versenyt Toneyval, mióta kitűzték a találkozó időpontját rendszeresen lekicsinylő megjegyzéseket tesz kihívójára, valamint kikiáltotta magát a királykategória legjobbjának, akinek a nyomába sem érhetnek a súlycsoport többi világbajnokai.

"Toney csak egy túlsúlyos középsúlyú, legfeljebb felhozó ellenfélnek jó" - állítja Ruíz, ám kijelentése sokat veszíthet meggyőző erejéből, ha felidézzük, hogy csinált belőle bohócot a ringben egy másik "túlsúlyos középsúlyú", bizonyos Roy Jones 2003 márciusában.

Persze Toneyt a legkevésbé sem kell félteni, ha kölcsönös sértegetésről van szó. Nemrégiben például egy rakás szemétnek nevezte ellenfelét, akit - kizárólag a szurkolók érdekében - örökre ki kell takarítani a ringből.

Ruíz és Toney minap először vett részt közös sajtóbeszélgetésen, amely az előzményekhez képest meglehetősen békésen zajlott, a felek helyenként elismeréssel szóltak a másikról, és még a Ruízt trenírozó Norman "Stoney" Stone sem támadt rá Toney edzőjére, mint tette azt Roy Jones és Golota trénere esetében.

"Háborút várok, és én imádom a háborúkat! Nagy öröm lesz számomra a legjobb nehézsúlyú ellen harcba szállni. Azért mondom, hogy Ruíz a legjobb, mert ő az egyetlen, aki hajlandó kiállni ellenem. De azért természetesen ki fogom ütni őt!" - fogalmazott ezúttal meglehetősen visszafogottan Toney.

"Toney úgy beszél, mint nekem még sohasem lett volna részem háborúban. De biztosíthatom, nem tud nekem meglepetést okozni. Jobban tette volna, ha inkább edzett volna a sok beszéd helyett, mert a padlón fogja végezni ellenem, erről biztosíthatom" - reagált Ruíz, majd kérdésre válaszolva a média elfogultsága miatti keserűségét osztotta meg a nagyérdeművel. "Mindenki azzal jön, hogy Toney az egyik legjobb nehézsúlyú. De kérdem én, kit győzött ő le a súlycsoportból, mivel érdemelte ki ezt a minősítést? Nem bokszolt senkivel az első tíz közül, mégis mindenki őt ajnározza. Engem bezzeg mindenki csak kritizált, amikor a WBC és a WBA legjobban rangsorolt bunyósa lettem, azt mondták, csak a papíron lehetek én a bajnok. Hát most majd megmutatom nekik..."

A 33 éves Ruíz mérlege 45 győzelem (ebből 28 KO), 5 vereség és egy döntetlen. Legutóbb novemberben, Andrew Golota ellen védte meg a címét, igencsak nyögvenyelősen, hiszen a meccs folyamán kétszer is padlót fogott, s a pontozás végeredményét is többen vitatták.

Toney már 36 éves, 68 sikere mellett (43 KO) 4 vereség és 2 döntetlen rontja a rekordkját. A cirkálósúly meghódítása után 2003 októberében látványos mérkőzésen kiütötte Evander Holyfieldet, tavaly szeptemberben pedig Rydell Bookert verte pontozással, azóta nem lépett szorítóba a nagyközönség előtt. Ruíz legyőzésével Toney lehetne a harmadik olyan bokszoló, aki a középsúly után nehézsúlyban is világbajnoki címet szerez.