Vágólapra másolva!
Molnár Ákos a 100 m után 200 mellen is legyőzte a versenyszám athéni olimpiai ezüstérmesét, Gyurta Dánielt az ifjúsági korú úszók egri országos bajnokságán. 

A Jövő SC-II. kerület színeiben versenyző klubtársak vasárnapi csatájában a korosztályos Európa-bajnoki ezüstérmes Molnár 2:15.82 perc alatt ért célba, a mögötte másodikként beérkező Gyurtának ugyanehhez 2:18.47 percre volt szüksége.

Az ifi ob befejező napján a korosztályos kontinenselső Jakabos Zsuzsanna érte el a legkiemelkedőbb eredményt, miután nemzetközileg is jegyzett idővel, 2:16.25 perccel nyert 200 m vegyesen.

Kiss László szövetségi kapitányt különösebben nem aggasztja Gyurta kettős veresége, a két mellszámban produkált teljesítménye "belefér" a fiatal úszókiválóság felkészülésébe, amelynek egyik közbeeső állomása volt a most hétvégi korosztályos magyar bajnokság.

"Az idei tavaszi ob, amely éppen három hónappal előzte meg a budapesti ifjúsági Európa-bajnokságot, összességében pozitív képet adott válogatottjainkról, a kerettagként szóba jöhető tehetségeinkről. Egerben több jó, s egy-két egészen kiváló eredmény született, úgyhogy megítélésem szerint a margitszigeti ifi Eb-n induló magyar csapattal minden rendben lesz" - nyilatkozta Kiss László.