Vágólapra másolva!
Bár az elmúlt évtized legeredményesebb tornásznője, a kétszeres olimpiai-, nyolcszoros világ és tizenötszörös Európa-bajnok orosz Szvetlana Horkina tavaly az athéni ötkarikás játékokon befejezte a versenyzői pályafutását, mégis eljön a június 2-5. közötti debreceni Eb-re. Mégpedig az Orosz Tornaszövetség alelnökeként! A sportdiplomáciai karriert építő Horkina távlati tervei között szerepel, hogy a Nemzetközi Tornaszövetség elnöke legyen.

Versenyzőként a búcsú nem úgy sikerült Horkina számára, ahogy szerette volna, hiszen harmadik olimpiáján, Athénban aranyérem nélkül maradt. A szerenkénti döntők során leesett a felemáskorlátról, a kedvenc szeréről, így atlantai és sydneyi győzelme után nem tudott triplázni.

Csak 8. lett, de azért két érmet így is szerzett a görög fővárosban: egyéni összetettben a 2., az orosz csapattal a 3. helyen végzett. Ám minden bizonnyal az egyéni összetett ezüstjét is csalódásként érte meg, elvégre a 2003-as anaheimi vb-n ő állt a dobogó legfelső fokán. Eredménylistája lenyűgöző: az olimpiákról két arany-, négy ezüst- és egy bronzérme van, nyolcszoros világ- és tizenötszörös Európa-bajnok.

Horkina az olimpia után 25 évesen - ami a mai női tornában már komoly kornak számít - az egyik legnépszerűbb orosz sportolóként vonult vissza, akinek a pályafutását végig kiemelten kezelte a média. A sportolónő nem csak az eredményeivel szolgáltatott témát, játszott színházban, fellépett show műsorokban, igazi közéleti személyiségként tündökölt, modellkedett, és különböző magazinokban aktfotók is jelentek meg róla.

Versenyzői pályafutása lezárása után szinte azonnal sportdiplomáciai pályára lépett, s mondhatjuk, hogy máris villámkarriert futott be. Az Orosz Tornaszövetség tisztújító kongresszusán egyenesen az elnöki posztot pályázta meg, s kevés híján el is nyerte azt. Csak 27:22-es szavazati aránnyal maradt alul a nagy tekintélyű Jurij Tyitovval szemben, aki 1976-96 között a Nemzetközi Tornaszövetség elnöke volt, és maga is olimpiai bajnok. S ugyan elnök nem lett Szvetlana Horkina, de első alelnöknek megválasztották, és ebbéli minőségben érkezik majd Debrecenbe a június 2-5. közötti Európa-bajnokságra.

A Főnix-csarnokról mindenesetre nincsenek kellemes emlékei, hiszen a 2002-ben itt rendezett szerenkénti világbajnokságon csak egy 4. és egy 7. helyet szerzett, gerendán, illetve felemáskorláton, amelyről a döntőben leesett... Pályafutása során kilenc világbajnokságon indult, és a debreceni az egyetlen, amelyikről érem nélkül kellett távoznia.

Horkina bízik benne, hogy Tyitov mellett sokat tanul a sportdiplomácia területén is, s mindez hozzásegíti azon álma valóra válásában, hogy ő legyen a Nemzetközi Tornaszövetség történetében az első női elnök. Ötletei máris vannak, hogy miben változtatna. Mindenekelőtt enyhítene a női tornadresszekre vonatkozó szigorú kötöttségeken, s ezáltal bizonyosan látványosabb lenne a sportág. Horkina szerint a pontozási rendszert is módosítani kellene, meglátása szerint egyszerűsíteni kéne, s arra törekedni, hogy a nézők számára is könnyebben érthető és követhető legyen.

Fábik Tibor