Vágólapra másolva!
A férfi teniszezőket tömörítő ATP szervezet egy hónapos eltiltással sújtotta a belga Xavier Malisse-t, akit trágárság miatt leléptettek a miami tornán.

A világranglista 36. helyezettjét - akinek mellékbüntetésként 6000 dollárt kell fizetnie - március 25-én, a spanyol David Ferrer elleni mérkőzésén 6:3, 5:5-ös állásnál kétszeri figyelmeztetés után diszkvalifikálták. Ekkorra már szándékosan követett el lábhibákat adogatásnál, magából kikelve ordított az illetékes vonalbíróval, és megdobta őt egy labdával, felrúgott egy széket, majd széttörte az ütőjét.

"Vitáztunk egy labdanyomról, és a játékvezető félreértett. Semmi sértőt nem mondtam, nincs miért bocsánatot kérnem" - hangzott a vétkes verziója a történtekről.

Malisse száműzetése nem vonatkozik a május 23-án kezdődő párizsi Roland Garrosra, ugyanis a Grand Slam-viadalok nem az ATP, hanem a nemzetközi szövetség (ITF) hatáskörébe tartoznak.