Vágólapra másolva!
John Ruiz, a Bokszvilágszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka "nyerte" a James Toney elleni első felvonást, miután négy kilóval nehezebbnek bizonyult szombati összecsapásuk magyar idő szerint péntek hajnali mérlegelésén, a New York-i Madison Square Gardenben.  A nagy érdeklődéssel várt találkozó előtt a 33 éves amerikai címvédő 108 kg-ot, míg honfitársa 104 kilót nyomott a mérlegen.

Ruiz (41 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen) először 2001 márciusában szerezte meg a WBA koronáját, miután legyőzte Evander Holyfieldet. Két évvel később azonban elvesztette azt Roy Jones Jr.-ral szemben, s ezzel boksztörténelmi esemény részesévé vált, hiszen ellenfele Bob Fitzsimmons után a második olyan öklözővé lépett elő, aki középsúlyban, félnehézsúlyban és nehézsúlyban is a csúcsra tudott jutni.

A koronáját 2003 decemberében - igaz, nem Jones, hanem egy másik honfitárs, Hasim Rahman ellen - visszaszerző bokszoló kétszer védte meg eddig címét, de idén még nem lépett szorítóba.

A mostani találkozó annyiban mindenképpen hasonlít a Jones elleni meccshez, hogy Ruiznak ezúttal is egy volt középsúlyú világbajnokkal szemben kell bizonyítania, ám Toney statikusabb stílusa talán jobban fekszik neki, mint Roy Jonesé, aki rengeteget mozgott a ringben.

A nyers modoráról is ismert 36 éves Toney (68 győzelem/4 vereség/2 döntetlen) a középsúly mellett a nagyközépsúlyban és a cirkálósúlyban is eljutott a vb-címig, ám félnehézsúlyban rangos szervezetnél ugyanez nem sikerült neki.