Vágólapra másolva!
Hosszan tartó betegség után szerdán, 84 éves korában elhunyt Kovácsné Nyári Magdolna, csapatban olimpiai ezüstérmes és hatszoros világbajnok tőröző - tájékoztatta a távirati irodát csütörtökön Kovács Tamás, a Magyar Vívószövetség technikai igazgatója.

Az egykori kiváló sportember 1951-ben világbajnoki bronzérmes volt egyéniben, majd csapatban 1952-ben, 1953-ban, 1954-ben, 1955-ben, 1959-ben és 1962-ben győzött. Vb-ken még négy második (1948, 1951, 1961, 1963) és egy harmadik (1956) helyezésnek volt részese a válogatott tagjaként.

Az olimpiai ezüstérmet az 1960-as római játékokon szerezte Dömölky Lídia, Juhász Katalin, Rejtő Ildikó és Székely Tiborné társaként.

Kovácsné Nyári Magdolnát a Magyar Vívószövetség saját halottjának tekinti. Búcsúztatására május 17-én 12.45-kor a Farkasréti temető Makovecz termében kerül sor.