Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy hét magyar versenyző vesz részt a május 13-15. közötti tenerifei karate Európa-bajnokságon. A már világversenyeken is bizonyított, s biztos utazónak számító S Kovács Ádámhoz, Klima Zsuzsannához és Tóth Beatrixhoz Szebeni József, Ruzsinszky György, Guba Milán és Gasparik Kitti csatlakozott.

Az elmúlt hétvégi magyar bajnokság a hazai válogatásban kvalifikációs pontszerző verseny is volt egyben, s ezen három sportolónak eredményével sikerült kivívnia az Eb-részvétel jogát. Így a biztos utazónak számító S. Kovács Ádám (65 kg Maccabi Vívó és Atlétikai Club), Tóth Beatrix (53 kg, Karate Club Sporting Budo) és Klima Zsuzsanna (+60 kg, open, Erzsébetvárosi SE) mellett - ők a tavalyi Eb- és vb-dobogós helyezésekkel bérelték ki helyüket - a csapat tagja lett Szebeni József (60 kg HKA), Ruzsinszki György (70 kg, HKA) és Guba Milán ( +80 kg, Shuhari), valamint formagyakorlat versenyszámban Gasparik Kitti (Magyar Shito Kai).

Szebeni az elmúlt hét végén a juniorok és a felnőttek közt is begyűjtötte a magyar bajnoki címet, míg Guba két héttel ezelőtt Pozsonyban döntőzött remek versenyzéssel súlycsoportjában. Eddig mindketten csak a juniorok között vettek részt világversenyen, vagyis ez lesz első megmérettetésük a felnőttek között. Ruzsinszki már több Európa-bajnokságon vett részt, legutóbb pedig a monzai Golden League tornán állt helyt. Gasparik Kitti katában idei győzelmével negyedszer lett zsinórban magyar bajnok.