Vágólapra másolva!
Az amatőr kerékpárosok számára is kínál programot az augusztus első hetében sorra kerülő Tour de Hongrie szervezőbizottsága.  Az utolsó tanítási héten, június 6. és 12. között rendezik a T-Mobile túrát, amely a legnagyobb hazai körverseny útvonalán halad végig. A vállalkozókedvűek a teljes, 670 km-es távot végigtekerhetik, vagy akár egy-egy napra is csatlakozhatnak a karavánhoz.

Augusztus elsején, a Tour de Hongrie rajtján Veszprémben időfutamban lehet próbálkozni, 6-án a Kékestetőre kell felkapaszkodni, míg 7-én, a Tour zárószakaszán a lezárt körpályán lesznek nyílt futamok.

A verseny hetében a szervezők hat nagyvárosban tartanak kerékpársulit, ahol a kicsik a biztonságos közlekedés alapjaival ismerkedhetnek meg, míg az utolsó napon a Parlament és Újbuda között biciklis felvonulást tartanak.

A T-Mobile túra programja: június 6., hétfő: Veszprém-Tamási 90 km június 7., kedd: Tamási-Kecskemét 133 km június 8., szerda: Csongrád-Békéscsaba 101 km június 9., csütörtök: Szeghalom-Tiszafüred 122 km június 10., péntek: Tiszafüred-Tiszaújváros 80 km június 11., szombat: Mezőkövesd-Kékestető 85 km június 12., vasárnap: Vác-Budapest, Újbuda 59 km

a Tour de Hongrie menetrendje
augusztus 1., hétfő, prológ
Veszprém, egyéni időfutam 4 km

augusztus 2., kedd, 1. szakasz
Balatonfüred-Balatonfüred 50 km

augusztus 3., szerda, 2. szakasz
Balatonföldvár-Kecskemét 190 km

augusztus 4., csütörtök, 3. szakasz
Csongrád-Békéscsaba 140 km

augusztus 5., péntek, 4. szakasz
Szeghalom-Tiszaújváros 200 km

augusztus 6., szombat, 5. szakasz
Mezőkövesd-Kékestető 166 km

augusztus 7., vasárnap
délelőtt:
6. szakasz, Vác-Dunakeszi 85 km
délután: 7. szakasz, Budapest, Újbuda-Újbuda 45 km.