Vágólapra másolva!
Történelmi vereséget szenvedett a Roland Garroson Anasztaszja Miszkina: ő az első címvédő, aki már az első fordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokságon. Az ötödik helyen kiemelt orosz játékos 1 óra 44 perc alatt kapott ki a világranglista 109. helyén álló spanyol Maria Sanchez Lorenzótól 6:4, 4:6, 6:0-ra. A 24 éves teniszező még a verseny előtt arról panaszkodott, hogy nem érzi magát jó fomában, mivel gyakorta beteg édesanyjára gondol.

Életunt hangulatban érkezett idei első és egyben utolsó párizsi sajtótájékoztatójára Anasztaszja Miszkina, aki címvédő létére már a nyitókörben búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokságtól. A kisírt szemekkel helyet foglaló orosz csillag megkért néhány fotóst, hogy ezúttal lehetőleg ne fényképezzék, majd némi újságírói noszogatásra elmesélte a váratlan kudarc történetét:

"Mostanában akárkivel játszottam, szinte mindenki megvert, és egyelőre fogalmam sincs, hogy miért. A szervám ma csapnivaló volt, noha a vállam már teljesen rendben van, így alighanem valahol feljebb lehet a probléma" - kocogtatta meg a halántékát.

Miszkina szerint tavaly azért volt más helyzetben, mert nem nehezedett rá semmilyen nyomás, címvédőként viszont már nem olyan egyszerű megfelelni az elvárásoknak. "Lehet, hogy ha még keményebben edzenék, a füves tornákra összeállna valamelyest a játékom, de az is lehet, hogy pihennem kéne egy kicsit. Egyelőre annyi biztos, hogy pár napig nem akarok teniszpályát látni, pillanatnyilag elegem van az egészből."

Anasztaszja Miszkina mellett másik két címvédő, a magyar Asbóth József, valamint a spanyol Manuel Santana nem tudott eljutni az 1925 óta nyílt francia teniszbajnokság második fordulójába. Csakhogy amíg az orosz versenyzőnő most vereség miatt nem lépett tovább, addig az 1947-ben diadalmaskodó Asbóth 1948-ban, míg az 1964-ben győztes Santana 1965-ben pályára sem lépett, így ellenfele játék nélkül nyert. Ebből a szempontból Miszkina történelmi vereséget szenvedett hétfőn.

Miszkinával szemben honfitársának, a negyedikként rangsorolt Jelena Gyementyjevának nem jelentetett gondot a bemutatkozás, és biztosan verte a cseh Barbara Strycovát.

Háromjátszmás mérkőzésen biztosította a helyét az elsőként rangsorolt amerikai Lindsay Davenport a második fordulóban. Jól mutatkozott be a Roland Garroson a hónap elején, Berlinben térdsérülést szenvedett Kim Clijsters is. A 2001-ben és 2003-ban döntős belga játékos a minimális ellenállást tanúsító amerikai Meilen Tu ellenében lépett tovább. A 21 éves korábbi világelső csuklóproblémája miatt szinte a teljes tavalyi idényt kihagyta, majd remek visszatérést követőn május elején sérült meg újra.

Hétfő este a nyolcadik helyen kiemelt svájci Patty Schnyder, a kilencedikként rangsorolt orosz Vera Zvonarjova, valamint az amerikai Venus Williams (11.) is kivívta a továbbjutást.

Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Davenport (amerikai, 1.) - Srebotnik (szlovén) 3:6, 6:2, 6:2
Clijsters (belga, 14.) - Tu (amerikai) 6:1, 6:0
Asagoe (japán, 19.) - Schruff (német) 7:5, 6:2
Hantuchova (szlovák, 20.) - M. Krajicek (holland) 6:3, 6:1
Santonja (spanyol) - Perry (amerikai) 3:6, 6:3, 6:4
Karatancseva (bolgár) - Bondarenko (ukrán) 4:6, 7:5, 6:4
Peng (kínai) - Andrieux (francia) 6:0, 6:1
Castano (kolumbiai) - Chladkova (cseh) 6:1, 6:2
Kostanic (horvát) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:0, 6:1
Gyementyjeva (orosz, 4.) - Strycova (cseh) 6:3, 6:3
Sanchez Lorenzo (spanyol) - Miszkina (orosz, 5.) 6:4, 4:6, 6:0
Lihovceva (orosz, 16.) - Fegyak (ukrán) 2:6, 6:4, 6:4
Pierce (francia, 21.) - Duscsevina (orosz) 6:2, 7:5
Razzano (francia) - Szafina (orosz, 25.) 6:3, 6:3
Sprem (horvát, 31.) - Camerin (olasz) 6:4, 6:2
Cervanova (szlovák) - Nakamura (japán) 4:6, 6:2, 6:1
Domachowska (lengyel) - Cohen-Aloro (francia) 6:3, 6:3
Morigami (japán) - Haynes (amerikai) 7:5, 6:4
Schnyder (svájci, 8.) - Cso (dél-koreai) 6:3, 6:4
Zvonarjova (orosz, 9.) - Meusburger (osztrák) 6:3, 6:1
V. Williams (amerikai, 11.) - Marrero (spanyol) 6:3, 6:2
Farina Elia (olasz, 18.) - Kremer (luxemburgi) 7:5, 6:2
Aszagoe (japán, 18.) - Schruff (német) 7:5, 6:2
Pennetta (olasz, 32.) - Craybas (amerikai) 6:3, 6:4
Diaz-Oliva (argentin) - Ferguson (ausztrál) 6:4, 3:6, 6:1
Zuluaga (kolumbiai) - Prusova (cseh) 6:1, 6:0
Loit (francia) - Schaul (luxemburgi) 6:3, 6:0
Gagliardi (svájci) - Perebijnisz (ukrán) 3:6, 6:3, 7:5
Birnerova (cseh) - Kirilenko (orosz) 2:6, 7:5, 6:3
Fernandez (argentin) - Panova (orosz) 6:3, 6:2
Mamic (horvát) - Raymond (amerikai) 6:2, 6:4
Kloesel (német) - Santangelo (olasz) 7:6 (7-5), 6:1