Társoldalunk:

Kovács Ágnesék Barcelonában versenyeznek

2005.06.02. 15:05

A négy versenyből álló Mare Nostrum sorozat első állomására, Barcelonába utazott csütörtökön az úszóválogatott három tagja: a mellen olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 200 m vegyesen olimpiai negyedik Kovács Ágnes, az ötkarikás bronzérmes, vb-második, Eb-győztes vegyes- és hátúszó Cseh László, valamint a leginkább háton jeleskedő, magyar bajnoki dobogós Rudolf Roland szombaton és vasárnap száll medencébe a katalán fővárosban.

A Kőbánya SC versenyzőire a júliusi kanadai világbajnokság szereplőjeként számít a honi szövetség, ehhez azonban Kovácsnak és Rudolfnak még meg kell úsznia a vb-szintet, amit viszont Cseh már korábban teljesített.

A Mare Nostrum alkalmat kínál a montreali kiküldetéshez szükséges időeredmény produkálására másoknak is: a spanyolországi és a franciaországi viadalt követő harmadik állomáson, Rómában a Jövő SC két kiválósága, a tavalyi korosztályos kontinens-Eb-n 200 m háton bronzérmes Verrasztó Evelyn és az athéni olimpián 200 m mellen ezüstérmes Gyurta Dániel csatlakozik Kovács Ágnesékhez.

Az itáliai versennyel egyidőben, a jövő hét végén Bécsben is rendeznek egy jelentős nemzetközi úszóvetélkedőt, ezen az idei felnőtt vb és a július közepi, budapesti ifjúsági Európa-bajnokság indulóvárományosai közül heten állnak rajthoz: Bor Kata, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Reményi Diána, továbbá Flaskay Mihály, Molnár Ákos és Verrasztó Dávid.

A Mare Nostrum állomásai:
Barcelona - június 4-5.
Canet-en-Roussillon június 7-8.
Róma - június 11-12.
Monte-Carlo - június 14-15.

A körverseny összpénzdíja 21 ezer euró, a végén a legjobb nyolc úszót jutalmazzák ebből a summából a következőképpen: a világcsúcshoz viszonyított időeredmények alapján kialakuló abszolút sorrendben első 7000 eurót kap, a második 4000-et, a harmadik 3000-et, a negyedik 2200-at, az ötödik 1600-at, a hatodik 1400-at, a hetedik 1000-et, a nyolcadik pedig 800-at.

Dotálják továbbá a világrekordot (7575 euró), s díjazzák majd külön-külön a négy viadal legjobbjait is: az "összetett" verseny győztese állomásonként mind a nőknél, mind a férfiaknál 600 eurós "fejpénzre" számíthat. Amellett nem marad el a számonkénti dobogósok jutalma sem: az első helyezett 330, a második 180, a harmadik pedig 90 eurós "érempótlékra" jogosult - derül ki a barcelonai viadal versenykiírásából.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK