Vágólapra másolva!
Cseh László kettős sikerével zárult a katalán fővárosban a Mare Nostrum elnevezésű úszósorozat első viadala: a Kőbánya SC klasszisa egyfelől megnyerte a vasárnapi zárószámot, a 400 m vegyest, másfelől kétnapos összprodukciója alapján ő érdemelte ki a verseny legeredményesebb résztvevője címet.

Ahhoz, hogy abszolút legjobb legyen, Csehnek igen jó időt kellett elérnie a hosszabbik vegyesúszó számban is. Ő így tett: a szombati 200-as sikere után vasárnap 400-on - amelyen olimpiai bronzérmes, világbajnoki második és Európa-bajnok - 4:12.59 perces remek eredménnyel diadalmaskodott. Ideje egyszersmind Mare Nostrum-csúcs is.

A magyar csapat másik két tagja a zárónapon szerényebben szerepelt: az olimpiai bajnok Kovács Ágnes 100 m mellen a nyolcadik lett 1:11.24 perccel, Rudolf Roland pedig hetedikként végzett a 100 m hát döntőjében 57.71 másodperces teljesítménnyel.

A trió keddtől a Mare Nostrum második állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban folytatja szereplését.