Vágólapra másolva!

Közel négyszáz fős mezőnnyel rajtol a vívó-Eb

A vasárnap éjféli határidőig beérkezett nevezések alapján 31 ország 388 képviselője vesz részt a jövő héten keddtől vasárnapig sorra kerülő zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon. Ezek a számok ugyanakkor még változhatnak, mivel a szervezők akár az utolsó pillanatokban is elfogadhatnak jelentkezéseket.

A nevezési listákból kiderül, hogy nagyon erős mezőnyök küzdelmeit láthatják majd a nézők, mivel a kontinens meghatározó vívónemzeteit, az oroszt, az olaszt, a németet, a lengyelt és a románt is a legjobb összeállítású alakulat képviseli. Kivételt csupán a franciák jelentenek, a helyi szövetség vezetői ugyanis a tapasztalt vívók mellett Eb-ken hagyományosan fiataloknak is lehetőséget biztosítanak.

A magyar csapat - már csak a hazai pálya okán is - a legjobb erőivel veszi fel a küzdelmet. Az indulók névsorát szerdán, sajtótájékoztatón ismertetik.

Az egyéni versenyek a csoportküzdelmekkel kezdődnek, s mivel nem lesz előzetes kiemelés, a legjobbaknak is már a kezdetektől pástra kell lépniük. A selejtező tétje a minél jobb főtáblás pozíció megszerzése, vagyis az erős ellenfelek elkerülése az egyenes kieséses szakasz elején.

A legnagyobb mezőny férfi párbajtőrben lép majd pástra, a legkevesebben pedig férfi kardban indulnak.

A szakági létszámok:
férfi párbajtőr: 99 fő
női párbajtőr: 88 fő
férfi tőr: 68 fő
női kard: 49 fő
női tőr: 43 fő
férfi kard: 41 fő