Társoldalunk:

Új kerékpárosbajnokokat avatnak a férfiaknál

2005.06.22. 13:40

Ahogy egész Európában, úgy Magyarországon is a héten rendezik meg az országúti kerékpárosok bajnokságát, melynek keretében csütörtökön Medgyespusztán az időfutamot, míg vasárnap Tamásiban és környékén a mezőnyversenyt bonyolítják le.

A budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a férfiaknál mindenképpen új bajnokokat avatnak, ugyanis a Tour de France-ra készülő Bodrogi László ezúttal egyik számban sem indul, míg a vasárnapi viadal címvédője, Víg Aurél tavaly abbahagyta a versenyzést.

Az időfutam legnagyobb esélyesének az idén jó formát mutató Szekeres Csabát tartják, míg másnap rajta kívül Garamszegi László és Árvai Attila számít favoritnak.

A szervezők tájékoztatása szerint csütörtökön a minden bizonnyal teljesen lezárt s emelkedőktől mentes 6510-es számú főúton küzdenek meg egymással az indulók. A férfiak 36,8 km-t, míg a nők 18,4 km-t tekernek.

A vasárnapi verseny egy 47,2 km-es körpályán zajlik, amelyen a férfiak négy, a nők pedig két kört tesznek meg. Az útvonalat - az izgalmasabb küzdelem érdekében - az ozorai emelkedő nehezíti majd.

A program
csütörtök
10.00: női időfutam, Medgyespuszta
11.30: férfi időfutam, Medgyespuszta

vasárnap
10.00: férfi országúti, Tamási
10.20: női országúti, Tamási

KAPCSOLÓDÓ CIKK