Vágólapra másolva!
Tim Henmannak megint nem sikerült. Az angolok reménysége idén már a 2. fordulóban elbúcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon, miután öt játszmában vereséget szenvedett az orosz Turszunovtól. Nincs már versenyben a Roland Garros-győztes, negyedik kiemelt spanyol Rafael Nadal sem, igaz, a balkezes ifjoncról tudni lehetett, hogy nem füvön halmozza majd a sikereket. Marija Sarapova címvédőhöz méltó teljesítményt nyújtott a bolgár Karatancseva ellen, és mindössze egyetlen játékot engedélyezett 15 éves ellenfelének.

Henman az első fordulóban még továbbszenvedte magát a finn Nieminen ellen, a második körben azonban már nem járt sikerrel Turszunov ellen. Az orosznak az ötödik játszmában 5-4-es állásnál két meccslabdája is volt, de a brit még összekapta magát, és egy brékkel adott magának még egy esélyt, de 6-6-nál Turszunov elvette Henman adogatását, majd hozta a sajátját, pontot téve a meccs végére. A britek Timbója utoljára 1995-ben búcsúzott ilyen korán a szentélyben.

Nadalnak, Henmannal ellentétben nem fekszenek annyira a füves pályás versenyek, így nem számít szenzációnak, hogy nem érte meg a harmadik kört, bár legyőzője, a luxemburgi Müller nem tartozik a sportág halhatatlanjai közé, de jól sáfárkodott a bréklehetőségekkel, míg a spanyol tizenháromból mindössze egyet értékesített.

A mindössze 18 esztendős Andy Murray - a világranglista 312. helyezettje -, aki szabadkártyával indult Wimbledonban, életben tartotta a brit reményeket, ugyanis nagy meglepetésre könnyedén legyőzte a 14-edikként rangsorolt cseh Radek Stepaneket. A nap egyik legdrámaibb mérkőzésén a német Alexander Popp szetthátrányból fordítva nyert az ausztrál Wayne Arthurs ellen úgy, hogy a siker felé vezető úton két meccslabdát is hárított, s végül 4 óra 9 perc alatt diadalmaskodott.

Marija Sarapova mindössze háromnegyed órát töltött a pályán, és csupán egy játékot engedélyezett Szeszil Karatantcsevának, aki még nála is fiatalabb három évvel. A zsenge kor ne tévesszen meg senkit, a bolgár kislány negyeddöntős volt az idei Roland Garroson.

A salak és a fű azonban más: Wimbledonban Sarapova az uralkodó. A második helyen kiemelt szőkeség egyébként királynőhöz méltóan öltözött a meccsre: 18 karátos arannyal ékesített cipőt húzott a lábára, s olyan ruhakölteményben jelent meg, amellyel egy bálon is felléphetett volna.

A görög Eleni Daniilidu, aki az első körben az idei Roland Garroson győztes belga Justine Henin-Hardenne-t búcsúztatta, a második fordulóban is remekelt: az amerikai Laura Granville csupán két gémet "kapott" tőle. Nyert a korábban kétszeres bajnok amerikai Venus Williams (2000, 2001) is, aki két szoros játszmában győzött az ausztrál Nicole Pratt ellen.

Venus húga, Serena is továbbjutott, de megszenvedett az olasz Santangelo ellen, hiszen az első játszmát simán elbukta a selejtezőből indult ellenfelélvel szemben, a folytatásban aztán magához ragadta az irányítást, és végül magabiztosan nyert. A füvön kevésbé otthonosan mozgó Mary Pierce az ukrán Julia Vakulenkóval került szembe, s szintén elvesztette a nyitószettet, majd drámai csatában - a döntő játszmában 9:7-re nyerve - fordította a maga javára a mérkőzést.

Eredmények, 2. forduló:
férfiak:
Müller (luxemburgi) - Nadal (spanyol, 4.) 6:4, 4:6, 6:3, 6:4
Turszunov (orosz) - Henman (angol, 6.) 3:6, 6:2, 3:6, 6:3, 8:6
Gasquet (francia, 27.) - Elseneer (belga) 7:6 (9-7), 7:6 (7-3), 6:7 (3-7), 6:2
Novak (cseh, 28.) - Santoro (francia) 6:1, 4:6, 7:6 (7-4), 6:3
Andrejev (orosz) - Sanguinetti (olasz) 6:4, 6:2, 3:6, 6:3
Mirnyij (fehérorosz) - O. Rochus (belga) 7:6 (7-4), 6:2, 7:6 (7-3)
Grosjean (francia, 9.) - Hanescu (román) 6:3, 6:4, 6:2
T. Johansson (svéd, 12.) - Pavel (román) 3:6, 7:6 (7-4), 6:4, 7:6 (7-4)
Murray (brit) - Stepanek (cseh, 14.) 6:4, 6:4, 6:4
Coria (argentin, 15.) - Malisse (belga) 3:6, 6:3, 7:5, 6:7 (3-7), 6:4
Popp (német) - Arthurs (ausztrál) 6:3, 6:7 (4-7), 3:6, 7:6 (7-4), 14:12
Melzer (osztrák) - Calatrava (spanyol) 6:4, 6:4, 6:1
Nalbandian (argentin, 18.) - Kucera (szlovák) 6:2, 6:4, 6:3
Tipsarevic (szerb-montenegrói) - Lü Jen-hszün (tajvani) 2:6, 6:3, 6:2, 4:6, 7:5
Djokovic (szerb-montenegrói) - Garcia-Lopez (spanyol) 3:6, 3:6, 7:6 (7-5), 7:6 (7-3), 6:4
Roddick (amerikai, 2.) - Bracciali (olasz) 7:5, 6:3, 6:7 (3-7)-nél sötétedés miatt félbeszakadt

nők:
Sarapova (orosz, 2.) - Karatantcseva (bolgár) 6:0, 6:1
S. Williams (amerikai, 4.) - Santangelo (olasz) 2:6, 6:3, 6:2
Petrova (orosz, 8.) - Beltrame (francia) 6:1, 6:2
Peschke (német) - Zvonarjova (orosz, 11.) 1:6, 6:4, 6:3
Pierce (francia, 12.) - Vakulenko (ukrán) 4:6, 7:6 (9-7), 9:7
V. Williams (amerikai, 14.) - Pratt (ausztrál) 7:5, 6:3
Dechy (francia, 16.) - O'Donoghue (brit) 6:2, 6:1
Ivanovic (szerb-montenegrói, 19.) - Foretz (francia) 6:4, 6:3
Hantuchova (szlovák, 20.) - Peer (izraeli) 6:2, 2:6, 6:3
Pennetta (olasz, 26.) - Dulko (argentin) 6:2, 6:4
Craybas (amerikai) - Bartoli (francia, 29.) 6:1, 6:4
Black (zimbabwei) - Razzano (francia, 32.) 6:4, 7:6 (7-5)
Srebotnik (szlovén) - Cso (dél-koreai) 7:5, 6:4
Daniilidu (görög) - Granville (USA) 6:2, 6:0
Martinez (spanyol) - Brandi (Puerto Ricó-i) 6:2, 6:3
Bondarenko (ukrán) - Panova (orosz) 6:3, 2:6, 6:3