Vágólapra másolva!
Az eredetileg a tőrözők csapatversenyébe jelölt Juhász Attila végül is nem vesz részt a jövő héten sorra kerülő zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon.

Szabó Bence szövetségi kapitány csütörtökön arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a 2001-ben egyéniben bronzérmes, 2003-ban csapatban második helyezett vívó a kérése ellenére nem akart beköltözni a válogatott majdani otthonául szolgáló szállodába, s ragaszkodott hozzá, hogy a viadal előtti napon is a családjával maradhasson. A szakvezető ezután döntött úgy, hogy kihagyja az együttesből, amelybe egyébként a másfél héttel ezelőtti bajnoki győzelmével került be.

"Igazából arra számítottam, hogy a kapitány az egyénibe nevez engem, már csak azért is, mert az elmúlt években háromszor is bejutottam a legjobb nyolc közé az Európa-bajnokságon. Ettől függetlenül, amikor kiderült, hogy a csapatban szerepelhetek, természetesen elfogadtam ezt a döntést, és nagyon komolyan elkezdtem edzeni. Azt szerettem volna, ha a családom is láthatja az Eb-t, márpedig szerintem eléggé fals lett volna, ha az egyéves kislányom és a feleségem ott van Zalaegerszegen, én pedig egy másik szállodában alszom" - reagált a döntésre Juhász.

"Ha én beköltözöm a többiek mellé, a családnak nem lenne értelme odautazni, vagyis kirekeszteném őket az Eb-ből. Azt gondoltam, hogy ennyi engedményt lehet tenni. Ezzel együtt nem én mondtam, hogy nem akarok szerepelni, hanem a kapitány közölte velem, hogy így nem számít rám. A döntést azzal indokolta, hogy egy válogatott számára vannak íratlan szabályok, amiket be kell tartani."

A magyar csapat:
férfi tőr: Berjozkin Anton, Mazza Lorenzo, Huszka Zsombor, Szabados Gábor
női tőr: Mohamed Aida, Varga Gabriella, Knapek Edina, Varga Katalin, Berta Adrienn (tartalék)
férfi párbajtőr: Imre Géza, Boczkó Gábor, Fekete Attila, Kovács Iván, Pádár Tamás (tartalék)
női párbajtőr: Tóth Hajnalka, Révész Júlia, Szász Emese, Kiskapusi Dóra (csak egyéniben), Hormay Adrien (csak csapatban)
férfi kard: Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Decsi Tamás, Fodor Kende, Kósa Miklós (tartalék)
női kard: Csaba Edina, Nagy Orsolya, Varga Dóra, Sznopek Gabriella, Gergácz Veronika (tartalék)