Vágólapra másolva!
Tizenegy aranyérmével toronymagasan Cseh László lett a 107. országos bajnokság legeredményesebb versenyzője, aki utolsó elsőségét a Kőbánya SC vegyesváltójának tagjaként szerezte. Az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dánielt négyen is megelőzték a 200 méteres mellúszás döntőjében.

A nyitónapi teljesítményhez méltóan - amikor is 50 m háton állított fel új magyar rekordot - az úszóbajnokság zárónapján is csúccsal indított Cseh László, aki ezúttal 200 m háton adta át a múltnak saját eddigi legjobbját (1:58.72 p). Az új magyar csúcs 1:58.54 perc, ami nemzetközi szinten is magasan jegyzett eredmény.

A Kőbánya SC klasszisa alig szusszanhatta ki magát, máris szólították a 100 m pillangó döntős mezőnyét, közte őt is. Felkészültségére, kitűnő formájára jellemző, hogy ebben a számban is nyerni tudott a csúcstartó ferencvárosi Gáspár Zsolt előtt.

Az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dánielt, akinél a formahanyatlás tetten érhető volt ezen az ob-n, négyen is megelőzték a 200 méteres mellúszás döntőjében. Nyert - a világbajnoki kiküldetéshez előírt időtől csaknem három másodpercre lemaradva - Gyurta klubtársa, Molnár Ákos a tavaly a rövidebb távokon Eb-bronzérmes Bodor Richárd előtt.

A klasszikus távon, 100 méteres gyorsúszásban az 1975-ös születésű Zubor Attila - visszaverve a feltörekvő fiatalok támadását - megőrizte a leggyorsabb magyar sprinter címét.

Az ob után a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége kijelölte a júliusi montreali világbajnokságon indítandó csapatot, amelyben kilencen kap(hat)nak helyet. Öten - Cseh László, illetve Jakabos Zsuzsanna, Boulsevicz Beatrix, Risztov Éva és Nagy Réka - teljesítették a szintet. A testület bizalmat szavazott továbbá szintközeli produktumáért Bodor Richárdnak és Flaskay Mihálynak, s jóllehet az országos bajnokságon, meg előtte is gyengébben teljesített, Gyurta Dániel is megkapta a lehetőséget a vb-rajtra.

Kovács Ágnes esetében, aki az ob előtt pár nappal autóbalesetet szenvedett, az elnökség úgy határozott, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoknőre bízza a döntést, hogy - ha egészségi állapota engedi a felkészülést és az indulást - ott lehessen Montrealban.