Vágólapra másolva!
Szávay Ágnes a juniorok versenyében bejutott a negyeddöntőbe az angol nyílt bajnokságon: a Roland Garroson idén egyesben és párosban is győztes magyar teniszező két játszmában verte az amerikai Alexa N. Glatchet.

A felnőtt férfiaknál elsőként a címvédő, első helyen kiemelt svájci Roger Federer jutott az elődöntőbe, miután simán, három játszmában győzött a párosban olimpiai bajnok, chilei Fernando Gonzalez ellen. Federer ellenfele a harmadik helyen kiemelt, 2002-ben győztes Lleyton Hewitt lesz: az ausztrál játékos három szettben győzte le a korábban Marat Szafint is búcsúztató spanyol Feliciano Lopezt.

Meglepetésre az Australian Openen 2002-ben győztes, utána viszont sokáig betegségekkel és sérülésekkel bajlódó Thomas Johansson játszmát sem veszítve győzte le a Wimbledonban három éve döntős argentin David Nalbandiant, s harmadikként bejutott a legjobb négy közé. A svéd teniszező korábban legfeljebb a nyolcaddöntőig jutott Londonban: 1996-ban és 2000-ben nyert három meccset. Tavaly a harmadik körben búcsúzott.

A svédek az elmúlt évszázad utolsó két és fél évtizedében uralták Wimbledont: Björn Borg ötször diadalmaskodott, míg Stefan Edberg kétszer. Utóbbi 1993-ban még elődöntős volt, azóta nem volt Johansson mostani sikeréig svéd teniszező egyesben a legjobb négy között. Edberg tizenkét évvel ezelőtt a fináléba kerülésért kikapott az amerikai Jim Couriertől.

A papírformát igazolva, ugyanakkor a vártnál jóval nagyobb csatában került a legjobb négy közé a tavalyi finalista Andy Roddick, aki Sebastian Grosjean legyőzésével harcolta ki a jogot a Thomas Johansson elleni elődöntőre. Az amerikai klasszis csak öt szettben gyűrte le francia riválisát, pedig előző öt meccsükön egy játszmát sem bukott. A mostani kiélezett találkozóhoz valószínűleg hozzájárult, hogy a két teniszező jó barátként egymással készül a tornákra, így Grosjean alaposan kiismerhette Roddickot.

A női párosok küzdelmében a sportág "nagyasszonya", a 48 éves Martina Navratilova a nála 28 esztendővel fiatalabb német Anna-Lena Grönefeld oldalán szintén bejutott a legjobb négy közé. Az amerikai legenda pályafutása 21. wimbledoni bajnoki címére hajt.

A Roland Garroson győztes Szávay Ágnes, Viktoria Azarenka kettős a játéknap végén győzelemmel mutatkozott be a juniorok wimbledoni párosversenyében.

Eredmény, negyeddöntő:
férfi egyes (címvédő: Federer):
Federer (svájci, 1.) - Gonzalez (chilei, 21.) 7:5, 6:2, 7:6 (7-2)
Hewitt (ausztrál, 3.) - F. Lopez (spanyol, 26.) 7:5, 6:4, 7:6 (7-2)
T. Johansson (svéd, 12.) - Nalbandian (argentin, 18.) 7:6 (7-5), 6:2, 6:2
Roddick (amerikai, 2.) - Grosjean (francia, 9.) 3:6, 6:2, 6:1, 3:6, 6:3

junior lányok, 3. forduló (a nyolc közé jutásért):
Szávay Ágnes (2.) - Glatch (amerikai, 13.) 6:4, 6:4

női páros, negyeddöntő:
Navratilova, Grönefeld (amerikai, német 8.) - Ducsevina, Peer (orosz, izraeli) 7:6 (7-5), 6:4

junior lányok, páros, 1. forduló:
Szávay Ágnes, Azarenka (magyar, fehérorosz, 1.) - Dentoni, Revzsina (olasz, orosz) 6:1, 6:2