Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Denise Lewis brit hétpróbázó, aki aranyérmet nyert a sydneyi olimpián. A 32 éves klasszis azután hozta meg döntését, hogy mandulagyulladás miatt háromhetes pihenőre kényszerült, így nem tudta kvalifikálni magát az augusztusi, Helsinkiben sorra kerülő világbajnokságra.

"Egyértelművé vált, hogy a testem nem bírja tovább az élsportot. Gondolnom kell a jövőmre is, amelyben egyelőre még mellékszerepet sem szánok az atlétikának" - mondta a The Times című lapnak.

A párizsi atlétikai világbajnokságon ötödik Lewis ötkarikás diadala után csaknem három évig nem versenyzett különböző sérülések, illetve gyermekének születése miatt. Tavaly Athénban öt szám után feladta a küzdelmet.