Vágólapra másolva!
Megtartották a szombati hamburgi bokszgála hivatalos mérlegelését, amelyen mindkét főszereplő, Erdei Zsolt és Mehdi Sahnoune is elsőre hozta a kötelezően előírt súlyhatárt.

Sahnoune 78,5 kg-mal bőven a határon (79,38 kg) belül volt, hasonlóan, mint a Boksz Világszervezet (WBO) magyar félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt, akinél 78,9 kg-ot mutatott a mérleg, így minden akadály elhárult, hogy a két klasszis összecsapjon egymással.

"Jól ment az egész felkészülés, a súlyommal sem volt gond, még ma is tudtam enni a mérlegelés előtt. Úgy érzem, jó formában vagyok, remélem, ezt szombat este is be tudom bizonyítani" - nyilatkozott a mérlegelés után Erdei.

A magyar ökölvívó negyedik címvédő mérkőzésén lép szorítóba a nagyszabású, várhatóan 16 ezer néző előtt sorra kerülő hamburgi gálán. A 22 profi mérkőzésén veretlen magyar öklöző legutóbbi meccsén az argentin Hugo Hernan Garayt győzte le pontozással, szintén a hamburgi arénában.

Francia kihívója 32 profi találkozójából egy alkalommal kapott ki, és 27-szer kiütéssel nyert. A Color-Line-Arenában sorra kerülő gála főmérkőzése szombaton 23 órakor kezdődik. Az eseményt - amelyen Balzsay Károly is szorítóba lép - RTL Klub élőben közvetíti.