Vágólapra másolva!
Nagyszerű győzelemmel folytatta szereplését Lékó Péter a dortmundi Sparkassen Chess Meeting szuperversenyen. A torna ötödik fordulójában a sötét bábukat vezetve mért vereséget az éllovas, a játszmáig még veretlen dán Peter Heine Nielsenre. A fontos nyeréssel nagymesterünk hármas holtversenyben vezet. A játéknap további csatái sorban döntetlennel végződtek. A szerdai szabadnap után a hatodik fordulóban Lékó a francia Etienne Bacrot ellen a világos bábukat vezeti.

Tíz év elteltével játszott újra egymással Lékó Péter és Peter Heine Nielsen. A koppenhágai 1995-ös tornán nagymesterünk világossal remizett a dán sakkozóval. Péter a szuperversenyek állandó meghívott résztvevője lett, míg Nielsen korántsem futott be nagy karriert. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a 32 éves Nielsen későn érő típus, hiszen két éve ér el szebbnél szebb sikereket. Két dán bajnoki cím, a Samba Cup-versenyen holtversenyben első, a Sigeman tornán második, majd holtversenyes győztes lett. A július 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján összeállított ranglistán a 38. helyen áll, pályafutása legmagasabb értékszámával.

Nielsen nagyon jó teljesítményt nyújtott az első négy fordulóban, holtversenyben vezetett, Szutovszkij ellen nyerőesélyt rontott el, Topalovot könnyedén remizte ki. Lékó jó kezdés után megingott: a német Naiditschtól elszenvedett veresége nagy meglepetés volt. Túl sok időt használt fel a megnyitásra, időzavarban nagyot hibázott, gyalogot vesztett. Kramnyiktól nem várta a szicíliai védelem Paulsen változatát, higgadtan mérte fel a helyzetet, és viszonylag korán remizett az orosz világbajnokkal.

Lékó repertoárjában új fegyver a katalán megnyitás, jól készültek, és ennek meg is lett az eredménye. Sikeresen csoportosította át figuráit, és a b5-b4 lépéssel átvette a kezdeményezést. Nielsennek nagyon fogyott az ideje, nem vállalt gyalogszerkezeti gyengeséget, ehelyett aktivitásért gyalogot áldozott, de Péter túljárt az eszén, a 30...Bd5! lépéssel a dán nem számolt. Nagymesterünk gyalogelőnyét megőrizte, majd fokozatosan erősítve pozícióját hibátlan technikával érvényesítette.

A 19-es kategóriájú szuperverseny meglepetésembere Arkadij Naiditsch. A 19 éves Dortmundban élő egykori örmény sakkozó a német sakkozás legnagyobb tehetsége. Az ötödik fordulóban a holland Loek Van Wely ellen a megnyitásban előnybe került, de prózai folytatás helyett kalandokba bocsátkozott, és csak leleményességén múlott, hogy megúszta a parti elvesztését.

Ötödik döntetlenét könyvelhette el Peter Szvidler, az orosz nagymester a szicíliai védelem Rossolimo változatában látszólag kényelmes állást ér el, de Emil Szutovszkij taktikai eszközökkel támadásba lendült. Az érdekes parti örökös sakkal fejeződött be.

Változatlanul hullámvölgyben Vlagyimir Kramnyik, az orosz világbajnok, a hatszoros dortmundi győztes csak ötvenszázalékos, de nemcsak eredménye csalódás, hanem elsősorban játéka. A spanyol megnyitásban nem vállalta a Marshall támadást, az előkészített változat - a 9. d4-es - nem éppen szupernagymesterek fegyvere. Michael Adams ellen ez volt a 35. játszmája, és láthatóan nem fekszik neki az angol nagymester harcmodora, hat nyerés mellett hét partit elvesztett. Adams jól használta ki Kramnyik tévelygését, pontos játékkal előnybe került, gyalogot is nyert, és csak a különböző színű futók mentették meg Krannyikot második vereségétől.

Mélyen a várakozás alatt szerepel Veszelin Topalov is. Linaresben Kaszparovval osztozott a dicsőségen, Szófiában remek második félidői teljesítménnyel lett első, ezúttal nem tud olyan állásokat kihozni a megnyitásból, amely agresszív stílusának megfelel. Alaposan megszenvedett a döntetlenért, a 22 éves Etienne Bacrot sokáig nem látta be, hogy nincs nyerése.

Lékó Péter győzelmével 9-3-ra módosult a világos és sötét szín párharca, a tízfős mezőnyben csak Peter Szvidler veretlen, de az orosz nagymester még nyeretlen.