Vágólapra másolva!
Doppinggyanú miatt letartóztatták Dario Frigót, a francia körversenyen szereplő Fassa Bortolo csapat olasz kerekesét. A 31 éves versenyző - aki az összesítésben 20:32 perccel az éllovas Lance Armstrong mögött lemaradva az 52. helyen áll - feleségének autójában az albertville-i nyomozók kedden tiltott teljesítménynövelő szerekre, köztük 10 adag EPO-ra bukkantak.

"Reggel fél 8-kor jöttek érte, és bevitték kihallgatásra. Ez az incidens csak őt érinti, a csapat többi tagját nem" - közölte az istálló szóvivője.

A hatóságok részéről az egyik illetékes annyit árult el, hogy az eset nem hasonlítható a 2002-es Rumsas-botrányhoz, mivel most sokkal kevesebb doppingszer volt a fogás. Három éve Raimondas Rumsas litván kerekes feleségének autójában bukkantak rá többféle és tetemes mennyiségű tiltott szerre.

Ha a gyanú beigazolódik, Frigo visszaesőnek minősül, hiszen 2001-ben egyszer már hasonlóképpen lebukott. Négy éve, a Giro d'Italia alatt a rendőrség ugyancsak doppingkészítményeket talált nála egy San Remó-i szállodában végzett razzia során. Akkor a versenyző - akit csapata azonnal elbocsátott - beismerte vétkét, és együttműködött a hatóságokkal.

A Tour de France mezőnyére szerdán a Courchevel és Briancon közötti, 173 km-es etap vár, melynek során két kiemelt és egy első kategóriás hegy nehezíti meg a kerékpárosok dolgát.