Társoldalunk:

Vasárnap rajtol a montreali vizes vébé

2005.07.15. 12:39

A magyar pólóesélyek taglalásakor semmi nem indokolja, hogy ne Kásás Tamásék világbajnoki elsőségére számítson a piros-fehér-zöld színek képviselőinek méltó helytállásáért szorítók hada.

Kemény Dénes legénysége a 2003-as Európa-bajnoki bronzérem jelentette "kisiklástól" eltekintve esztendők óta halmozza az elsőségeket minden rendű és rangú világversenyen, a 2000-es és 2004-es olimpiai bajnoki győzelem mellett, helyesebben között a barcelonai vb-siker is minősíti a megtett utat. Mért ne tudná megvédeni címét Montrealban is a férfiválogatott?

Az ígéretes szerepléssel kapcsolatos várakozást sajátosan erősítheti továbbá, hogy az amúgy mindenkinél elkerülhetetlen kisikláson is túljutott már a gárda, amennyiben a Világligában néhány napja a leendő montreali csoporttárs horvátokkal szemben elveszítette 28 mérkőzésen át tartó veretlenségét. Kanadában adott a lehetőség, sőt egyenesen kötelező is a feladat, hogy most a magyar válogatott leckéztesse meg az orra alá borsot törő déli szomszédokat, hogy aztán meg se álljon az újabb világbajnoki címig.

Amúgy Magyarország vízilabdás legjobbjai a legelső, 1973-as vb-n rögtön aranyéremmel nyitottak, utána viszont 2003-ig kellett várni az ismétlésre. A nőknél, akik 1986 óta tartoznak a vizes világbajnokságok résztvevői közé, 1994 tekintendő a magyar "mintaévnek", akkor jutottak fel a csúcsra a magyar hölgypólósok először és eddig utoljára.

Barcelonában csupán az ötödik helyre volt jó Faragó Tamás együttese, amely Montrealban okkal pályázik a négy közé, ott pedig már bármi megtörténhet... Az olimpiai bajnokból lett női szövetségi kapitány a pénteki indulás előtt azt azért bosszúsan jegyezte meg, hogy a Németországból hazatért Bujka Barbara nem kapta meg az állampolgárságot, így nem játszhat a magyar válogatottban, ezzel együtt így fogalmazott: "Nem a legjobb, de a legerősebb csapattal utazunk Montrealba, s bízom a csapategységben, az erős csapatszellemben."

a pólós tizenhármak
nők
kapusok: Horváth Patrícia (Domino-BHSE-Polo), Serfőző Krisztina (ZF-Eger)
mezőnyjátékosok: Takács Orsolya (BVSC-Turbo), Pelle Anikó (Catania, olasz), Kisteleki Dóra, Tomaskovics Eszter, Valkay Ágnes (Domino-BHSE-Polo), Benkő Tímea, Brávik Fruzsina, Zantleitner Krisztina (Dunaújvárosi Főiskola-ELCO), Drávucz Rita, Stieber Mercedes (Fiorentina, olasz), Tóth I. Andrea (Hungerit-Szentesi VK).

férfiak
kapusok: Szécsi Zoltán (Betonút-FTC), Gergely István (Domino-BHSE)
mezőnyjátékosok: Kiss Csaba (Brendon-ZF-Eger), Biros Péter, Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Vári Attila (Domino-BHSE), Madaras Norbert, Szívós Márton (Pro Recco, olasz), Kásás Tamás (Savona, olasz), Steinmetz Ádám, Varga Dániel (TEVA-VasasPlaket).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK