Vágólapra másolva!
A montreali uszodai sportágak világbajnokságának kezdete előtt három nappal készült összegzés alapján kijelenthető: nem túlságosan nagy az érdeklődés a versenyek iránt, a jegyeladás legalábbis arról tanúskodik, hogy a szurkolók többsége legfeljebb otthonról, televízión keresztül követi majd az eseményeket. A 480 ezer belépő 80 százaléka egyelőre az árusító helyeken van.

"Sohasem mondtuk, hogy teltházas versenyekre kerül majd sor" - fogalmazott Richard Prieur kommunikációs igazgató, aki egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy még sok jegy talál gazdára.

Az előzetes kalkulációk szerint 234 ezer belépőt kell értékesíteni ahhoz, hogy ne legyen veszteséges a vb.

A 38,5 millió kanadai dolláros költségvetés felét az ország, illetve a tartomány kormánya, valamint a város adta össze, 8,5 millió pedig magáncégektől jött össze.

Gerald Tremblay, Montreal polgármestere februárban átalakította a szervezőbizottságot. A változásokra annak nyomán került sor, hogy a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA - pénzhiány és a nehézkes előkészületek miatt - előbb elvette, majd a mégiscsak megfelelőnek ítélt garanciák alapján vissza is adta a vb-rendezés jogát a kanadai nagyvárosnak, miközben a két döntés között az előkészítő testület vezetőjeként a helyzet kialakulásáért magát felelősnek találó Yvon DesRochers öngyilkos lett. Tremblay a FINA-nak kiegyensúlyozott költségvetést ígért.