Vágólapra másolva!
A magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie első szakaszán a kétszeres olimpiai bajnok Robert Bartko ért először célba, míg csapattársa, Christian Grasmann az összetettben vette át a vezetést Remák Zoltántól.

A 2,8 kilométeres balatonfüredi körpályán rendezték meg a Tour de Hongrie első szakaszát, amelynek során elsősorban a német pályaválogatott és az ausztrál Cyclingnews.com csapatának tagjai diktálták a tempót, ebben a két csapatban tekertek olyan versenyzők, akiknek esélyük volt elvenni Remák Zoltántól az összetett első helyét.

A gyorsasági részhajráknál és a végső befutónál lehetett időjóváírást szerezni - a német Christian Grasmann élt is ezzel a lehetőséggel, megnyerte a második sprintet, s a három másodperces bónusznak köszönhetően át is vette a vezetést.

A mezőnybefutónál is a németek voltak a legügyesebbek: Robert Bartko huszáros sprint végén szerezte meg a szakaszgyőzelmet - érdekesség, hogy 1994-ben már nyert egy szakaszt a magyar Touron, s 11 évvel később sikerült ismételnie.

Folytatás szerdán, a Balatonföldvár és Kecskemét közötti 169 kilométeres etapon (a mezőny Veszprémben éjszakázik, majd szerda délelőtt komppal kel át a Balatonon), amely ismét a legjobb sprinterek csatáját ígéri...

eredmény
1. szakasz, Balatonfüred, 41 km
1. Robert Bartko (német, Uft Us Financial Team) 53:43 perc
2. Leif Lampater (német, Uft Us Financial Team) azonos idővel
3. Gerald Ciolek (német, Winfix-Arnolds-Sicherheit) a.i.
...10. Kusztor Péter (magyar, P-Nívó-Betonexpressz 2000) 2 mp h.

összetett verseny a Michelin Nagydíjért
1. (sárga mezben) 1. Christian Grasmann 1:00:19
2. Lampater 4 mp h.
3. Bartko 5 mp h.
4. Remák 7 mp h.,
5. Ciolek 14 mp h.
6. Haynes 17 mp h.
...9. Lengyel T. 22 mp h.

gyorsasági pontverseny a Magyarország Nagydíjért
1. (zöld mezben) Leif Lampater 9 pont
2. Bartko 6
3. Grasmann 3

hegyi pontverseny a Toyota Nagydíjért
1. (piros mezben) Remák Zoltán

a legjobb hazai versenyző (fehér mezben)
Lengyel Tamás