Vágólapra másolva!
Kedden egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el a magyar bokszcsapat a Tallinnban zajló junior ökölvívó Európa-bajnokságon. Kalucza Norbert kiváló versenyzéssel elődöntőbe jutott az 51 kg-osok mezőnyében, ugyanez nem sikerült Lakatos Márknak a 91 kg-osok között.

Kalucza Norbert bejutott az elődöntőbe, így már érmes a Tallinnban zajló junior ökölvívó Európa-bajnokságon. A debreceniek légsúlyú kiválósága a harmadik menetben döntő fölényt (42-22) harcolt ki a lengyel Cichockival szemben. A finálés szereplésért az azeri Mammadovval száll szembe.

Lakatos Márknak nem sikerült érmet szereznie, mivel a negyeddöntőben kikapott orosz riválisától. A 91 kg-osok között szereplő magyar versenyző nem tudta felvenni Szergej Kalcsugin ritmusát, így már a második menetben húszpontosra nőtt a hátránya, ami egyben a találkozó végét is jelentette.

eredmények
51 kg, negyeddöntő
Kalucza Norbert - Cichocki (lengyel) döntő fölény a harmadik menetben

91 kg, negyeddöntő
Kalcsugin (orosz) - Lakatos Márk döntő fölény a második menetben

A kontinensviadalon 35 ország 186 öklözője vesz részt.