Vágólapra másolva!
Hiába a jeles jubileum, a 10. szabadtéri atlétikai világbajnokság is azon versenyek közé kerül, amelyeken a házigazdák éppen hogy elkészülnek a rajtra. S bár Helsinkiben az Olimpiai stadionban és környékén pénteken még meglehetősen kaotikus állapodtak uralkodtak, azt azért már csak a "rokoni" kapcsolataink miatt is előlegezzük meg a finneknek, hogy a szombati megnyitó ünnepségen remélhetőleg minden csillog-villog majd.

Fábik Tibor helyszíni jelentése Helsinkiből

Az mindenesetre már biztos, hogy a megnyitón az atlétika olyan korábbi kiválóságai is szerepet kapnak, mint Michael Johnson, Szergej Bubka és Heike Dreschler, s a finnek a maguk hőseit is megünnepelik majd, például Lasse Virent, aki az 1972-es és 1976-os olimpián egyaránt megnyerte az 5000 és a 10 000 méteres síkfutást. De a legnagyobb legenda, az 1920-28 között kilenc olimpiai bajnoki címet szerzett Paavo Nurmi szelleme ugyancsak belengi majd a vb-t, hiszen a szobra a stadion előtt áll, s pénteken is sokan fényképezkedtek előtte.

Emlékezetes, hogy a helsinki Olimpiai stadionban a számunkra 16 aranyérmet hozó 1952-es ötkarikás játékokon Csermák József 60,34 méteres világcsúccsal nyerte a kalapácsvetést. Nos azóta a létesítményt korszerűsítették, így viszont csupán 40 ezer nézőt tud befogadni. S mivel az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) 15 ezer helyet előzetesen lefoglalt a VIP-vendégek, a média és a versenyzők számára, a szurkolóknak csak 25 ezer jegy maradt. Ám a boros belépők miatt (a délutáni programokra 59 és 305 euró között mozognak a jegyárak) a jelek szerint még ez is túl sok, legalább is csupán a szerdai napra biztos a telt ház. Nem véletlenül: ekkor rendezik a férfi gerelyhajítást, amiben a finnek hagyományosan erősek, s egy 23 éves fiatalember, az idei világranglistát 91,53 méteres eredménnyel vezető Tero Pitkämäki személyében most is akad egy komoly aranyesélyesünk.

A mi reményeink ezúttal jóval visszafogottabbak, mindenesetre a pénteki Budapest-Helsinki járaton rúdugró csúcstartónk, Molnár Krisztina arra a kérdésre, hogy mi a célkitűzése, komoly arccal jegyezte meg: "Az, hogy legyőzzem Iszinbajevát!" Aztán kis hatásszünet után elnevette magát, s módosított a terven: "Az viszont komoly, hogy a döntőbe mindenképpen szeretnék bejutni" - mondta, s elárulta, hogy a hat rúdja már egy nappal korábban megérkezett a finn fővárosba - hivatalosan a kalapácsvető Pars Krisztián poggyászaként -, mert a pénteki kisebb rakterű gépre nem fértek volna fel.

Pénteken amúgy mini magyar atlétacsapat érkezett Helsinkibe, Molnárral edzője, Szabó Dezső, valamint a 400-as Petráhn Barbara utazott. Velük jött még a hétpróbázó Skoumal Réka is, de ő nem a vb-re, azonnal tovább repült Ouluba, ahol egy biológiai kutatóintézetben dolgozik. De mint mondta, ha Győrffy Dóra bejut a magasugrás döntőjébe, akkor biztosan jön szurkolni.

Petráhn Barbara az Egyesült Államokban készül, ott végezte egyetemi tanulmányait is, s Molnárral ellentétben ő egyáltalán nem viccelt, amikor még a repülőgépen kijelentette: "Nagyon régi már a 400-as magyar csúcs, épp itt az ideje, hogy megjavítsam. Ezért jöttem." Nos, azt a rekordot Pál Ilona 1980-ban állította fel, 51,50 másodperccel. Ha sikerülne megjavítani, az idén eddig legjobb eredményeként 52,06-ot jegyző Petráhnnak, nem akármilyen bravúr lenne. Mindenesetre nem lehetetlen küldetés.

Nemzetközi kitekintésként pénteken még rögzíthettük, hogy a vb-n 32 athéni egyéni olimpiai bajnok indul: Justin Gatlin (100 m), Shawn Crawford (200 m, de most 100-on és váltóban fut), Jeremy Wariner (400m), Jurij Borzakovszkij (800 m), Kenenisa Bekele (10 000 m), Ezekiel Kemboi (3000 m akadály) Liu Hsziang (110 m gát), Andreas Thorkildsen (gerelyhajítás), Stefano Baldini (maraton), Felix Sanchez (400 m gát), Stefan Holm (magasugrás), Dwight Phillips (távolugrás), Jurij Bilonog (súlylökés), Virgilius Alekna (diszkoszvetés), Roman Sebrle (tízpróba), Ivan Brugnetti (20 km gyaloglás), a nőknél Veronica Campbell (200 m), Meseret Defar (5000 m), Hsziang Huj-na (10 000m), Jelena Szleszarenko (magasugrás), Jelena Iszinbajeva (rúdugrás), Carolina Klüft (hétpróba), Atanaszia Tszumaleka (20 km gyaloglás), Julija Nyesztyerenko (100 m), Tonique Williams-Darling (400 m), Joanna Hayes (100 m gát), Tatjana Lebegyeva (távolugrás), Francoise Mbango Etone (hármasugrás), Yumileidi Cumba (súlylökés), Natalja Szadova (diszkoszvetés), Olga Kuzenkova (kalapácsvetés), és Osleidys Menendez (gerelyhajítás).

Csak ezt alapul véve: komoly verseny elé nézünk.